A mobilgyártó egy speciális bizottságot hozott létre, aminek feladata a BlackBerry sorsának meghatározása.
Hirdetés
 
A kanadai BlackBerry sajtóközleményben jelentette be, hogy az igazgatótanács egy speciális bizottságot hívott életre, aminek feladata olyan stratégiai lehetőségek felkutatása, amelyek segítségével lehetővé válik a cég értékének növelése, és a BlackBerry 10 alapú készülékek egyre nagyobb körben való elterjesztése.

Stratégiai alternatívák a házban ■ A közlemény nem köntörfalaz, hiszen a lehetőségek, illetve az alternatívák között a más céggel, cégekkel való egyesülés, stratégiai együttműködés, illetve szövetség mellett egyértelműen szerepel a BlackBerry eladása is. Ezzel nyíltan eladóvá vált a mobilgyártó, noha ennél közelebbit, az esetleges jelölteket, neveket nem említ a szöveg. A speciális bizottság elnöke Timothy Dattels, a tagok közt ott van a Thorsten Heins CEO is. A bejelentéssel egy időben Prem Watsa, a Fairfax Financial (a BB legnagyobb részvényese) vezetője lemondott igazgatótanácsi posztjáról, mondván, hogy el szeretné kerülni az esetleges konfliktusokat. 

BlackBerry Z10: keresik a fókuszt

A közlemény a továbbiakban nem sok konkrétumot közöl, mindössze Dattels és Heins biztosítja a közvéleményt arról, hogy a BlackBerry mennyire innovatív cég, aminek termékei a legmagasabb szintet képviselik a piacon. Heins továbbra is azt hangsúlyozza, hogy a középpontban a BB10, a multiplatformra tervezett Messenger, illetve a BES 10 (BlackBerry Enterprise Server) áll, ami mellett a költségek visszafogása és a hatékonyság növelése a legfontosabb cél.

A tőzsdéről is mennének  Pár napja már lehet tudni, hogy a BlackBerry háza táján keresik a megoldást: a Reuters megszellőztette, hogy a cégvezetés szívesen kivonulna a tőzsdéről és magánkézbe tenné a mára 4,8 milliárd dollárra (2008-ban még 84 milliárdot ért) értékelt vállalatot. Nevek itt sem hangoztak el, de már ekkor felmerült az értékesítés lehetősége is, vagyis megindult a szándék kiszivárogtatása. Egyedül a Silver Lake Partners magántőke-befektetői csoport neve merült fel, akiket már a Dell részvényeinek kivásárlása kapcsán is emlegettek.

Thorsten Heins az elmúlt negyedéves üzleti jelentések után a befektetők türelmét kérte, hiszen szerinte egy teljesen új operációs rendszer bevezetéséhez időre van szükség. Az első BB 10 alapú készülékek (Z10, Q10, Q5) sorra meg is jelentek 2013 eleje óta, de számottevő részesedést nem sikerült elérniük a piacon, az IDC adatai szerint mindössze 2,9 százalékra tehető a BB10-es mobilok aránya. Az eladott készülékek száma is elmaradt a várakozásoktól, és nagyon úgy tűnik, hogy az 5 colos új készülék sem fogja kihúzni a bajból a kanadaikat.

A Microsoft is bevásárolhatja magát a Dellbe
Ennek a BlackBerry mobilnak sokan örülnének 
Nem teljesítettek fényesen a BlackBerry 10-es mobilok

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.