Érdekes násztáncot lejt a Novell - ugyan épp visszautasított egy felvásárlási ajánlatot, ám gyors ütemben jelezte is mindenki másnak, hogy minden megoldás érdekli...

A Novell igazgatótanácsa elutasította az Elliott Associates kétmilliárd dolláros felvásárlási ajánlatát - a társaság nem csak a SUSE Linux és pár egyéb Novell megoldás miatt szerette volna magáévá tudni az egykor szebb napokat látott vállalatot, hanem egyes források szerint az üzlet célja elsősorban a Novell készpénzállománya lett volna.

Mi lesz a Novellel? | Az Elliott, mely egyébként már rendelkezik némi tulajdonrésszel a Novellben, március elején tett ajánlatot, azt remélve, hogy a Novell március 21-i, hagyományos BrainShare partnertalálkozóra esetleg már választ kaphat. Természetesen azonnal elindultak a spekulációk, vajon mi lehet a célja bárkinek is azzal, hogy felvásárolja a céget - a legtöbben arra voksoltak, hogy a vevő darabonként, üzletáganként értékesítené az egészet.

Az Elliott Associates gyorsan meg is jelentetett egy közleményt, amely szerint a teljes vállalattal céljai vannak, nem akarja szétbombázni azt. Ennek ellenére a Novell vezetősége kivárt, és a BrainShare közeledtével sem adott választ - valószínűleg olyan ellenajánlatokra várt, amelyek feladója az elemzők szerint egy még nagyobb vállalat, például az IBM, a HP, az Oracle, a CA vagy akár a Microsoft is lehetett volna. A legtöbben úgy gondolták, hogy a CA volt vételi szándéka teljesen reális lett volna: a vállalat ugyan nemrég vásárolta meg a Nimsoftot 350 millió dollárért, ám sokan azt sejtették, hogy ennél is nagyobb akvizícióra készül.

Násztánc | A Novell mindenesetre a BrainShare előestéjéig kivárt, majd egy hivatalos válaszban jelezte az Elliottnak, hogy a részvényenkénti 5,75 dolláros ajánlat alulértékeli a Novell jelenlegi pozícióját, ezért nem elfogadható.

Az érdekes rész azonban csak ezután jön a visszautasítást jelző közleményban. A következő bekezdés ugyanis egyértelműen kimondja: "az igazgatótanács jóváhagyta, hogy a részvények értékének növelésére olyan módokat keressenek, mint a részvények visszavásárlása, stratégiai szövetségek alakítása, vagy akár a vállalat eladása". A finom megfogalmazás kézenfekvő fordítása: a Novell ugyan visszautasította az első ajánlatot, ám ezzel csupán a minimális árat határozta meg, és várja az újabb próbálkozókat.
 

Ha lassan is, de Európában is beindulnak a robotaxik

Az Uber a héten jelentette be, hogy megnyitja az előjelentkezéseket az első londoni autonóm fuvarokra. Ezzel duplázódhat az európai robotaxis szolgáltatások száma, hiszen a szomszédunkban pár hete már futnak a Verne autói.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.