A webes kereskedelemben is egyre fontosabbak a hatásos marketingeszközök. A piacot erősen átalakíthatja az, hogy dinamikusan nő a mobilról vásárlók aránya.
A magyar nyelvű webáruházak tevékenységét monitorozó eNET és az Árukereső.hu a szinergiák kihasználására a közelmúltban piackutatási együttműködést kötött. Első közös munkájuk, a Magyarországi E-kereskedelmi Felmérés című tanulmány tegnap látott napvilágot.
 
Növekedési kilátások 2013-ra Az idén márciusban lefolytatott kutatásba a magyar nyelvű honlappal rendelkező webáruházak egy részét vonták be. A teljes piacon a kutatók becslése szerint mintegy 5-6 ezer online kereskedés lehet, de közülük tényleges gazdasági tevékenységet csak 3600-an folytatnak, de még ezeknek is csupán a harmada frissíti rendszeresen az árukínálatát.

A kutatásban részt vevő cégek összesített online forgalma 2012-ben 16 milliárd forint volt, ami a teljes becsült e-kiskereskedelmi piac 10 százaléka. Ezek a vállalkozások idénre 20 százalékos növekedést várnak – mondta el a felmérésről tartott sajtótájékoztatón Madar Norbert, az eNET tanácsadója.
 
Tavaly a webshopok megrendelésének a háromnegyede közvetlenül a saját online felületükről érkezett, de már elég jelentős, mintegy 20 százalékos részesedés jutott az árösszehasonlító oldalaknak is.  A megkérdezett társaságok regisztrált felhasználóinak a kétharmada, a hírlevélre feliratkozóknak pedig a háromnegyede vásárolt már az adott webáruházban. Ennek kapcsán Palocsai Géza, az Árukereső.hu operatív ügyvezetője megjegyezte, hogy összességében csökken regisztrációhoz kötött vásárlások aránya.



(A grafikon nagyítható; forrás: eNET)

Több százezres látogatottság
A webáruházak népszerűségének a kimutatására háromféle mérőszámot használ a kutatás. Az egyik a tényleges egyedi látogatók száma. A havi 5 millió forintnál kisebb forgalmat bonyolító oldalaknál ez havi 5 ezer alatt marad, míg a legnagyobbaké, vagyis az 50 milliónál többet forgalmazóknál eléri a havi 200 ezret. A másik mutató a látogatások számát méri, ezek minden cégkategóriában értelemszerűen meghaladják az egyedi látogatók számát. Még ennél is többet mutat az oldalletöltések átlagos száma, amely a legkisebb webshopoknál átlagosan 17 ezer, a legnagyobbaknál pedig másfél millió havonta.
 
A mobil technológia előretörése az e-kereskedelemben is megfigyelhető – állapítja meg a felmérés. A havi 50 ezer feletti egyedi látogatóval rendelkező cégek 27 százaléka már kialakított olyan felületet, amely a mobilról érkező megrendeléseket kezeli, míg ugyanez az arány a 5 ezer egyedi látogatónál levesebbel rendelkwző shopoknál nem éri el a 20 százalékot. A webáruházak többsége azonban – főleg a nagyobbak – idénre tervezik, hogy mobilra optimalizált oldalt fejlesztenek. Az elemzők szerint azonban a felmérésben részt vevő webshopok tervei túlzott optimizmusról árulkodnak.



(A grafikon nagyítható; forrás: eNET)

A leghatékonyabb marketing eszközök A mostani felmérés fókuszában a webes reklám és marketingeszközök használata áll. A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a megkérdezett cégek a a keresőoptimalizálást és az árösszehasonlító oldalakon való jelenlétet tartják a leghatékonyabb eszköznek, a legkevésbé hatásosnak pedig a bannert.

A mobil mellett a közösségi és különféle megosztó oldalak szerepe is egyre fontosabb az online kereskedelemben. A nagyobb áruházakknál mindent visz a Facebook és a Youtube, míg a kisebbek a mikroblogokat – főként a Twittert – részesítik előnyben.



(A grafikon nagyítható; forrás: eNET)

A Tesco lendületet ad a piacnak
A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy a vállalkozások a mostani piaci körülmények között is elindítanák-e webáruházukat. A válaszadóknak csak kevesebb mint tizede mondta azt, hogy ha most állna ilyen döntés előtt, akkor nem lépne be az online piacra. A kétharmad ugyanazzal a termékkörrel indulna el, 15 százalékuk pedig még szélesítené is a kínálatot. A piac jövőbeni alakulásával kapcsolatban elhangzott, hogy a Tesco belépése a webáruházi piacra lendületet adhat a hazai e-kereskedelmnek. (Annak idejént, a G'Roby ügyvezetője, Horváth Gergely azt nyilatkozta az Indexnek, hogy rövid távon nagy lökést adhat a mindennapi felhasználású termékek és élelmiszerek online piacának a Tesco belépése, ami pozitívan hathat a már paicon lévő szereplőkre is.)

A teljes e-kereskedelmi piac tavalyra vonatkozó végleges számait májusra ígérte Kis Gergely, az eNET ügyvezetője.

Féloldalasan fejlődik a hazai e-kereskedelem
Felforgathatja a hazai netes kereskedelemet a Tesco e-boltja

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.