A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pénteki bejelentése szerint a három jelenlegi szereplő mellett egy vietnami mobilcég, a Magyar Posta és a Digi tulajdonosa pályázik a negyedik hazai mobilszolgáltató pozíciójára.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye  szerint pénteken közjegyző és az érintett cégek jelenlétében bontották fel a 900 MHz-es frekvenciasáv árverésére beérkezett jelentkezéseket. A jelentkezéshez szükséges dokumentációt az alábbi cégek adták be: Telenor Magyarország Zrt., Magyar Posta Zrt., a román RCS&RDS S.A., Vodafone Magyarország Zrt., Magyar Telekom Nyrt., és a vietnami Viettel Group.

Magyar posta és vietnami hadsereg A pályázók személye közül nem okozott meglepetést a Magyar Posta, amely egyes értesülések alapján a Magyar Villamos Művekkel és a Magyar Fejlesztési Bankkal közösen indítaná el szolgáltatását. A leggazdagabb erdélyi IT befektető Teszári Zoltán kezében lévő román RCS&RDS nem csak Magyarországon van jelen a Digi távközlési és tévészolgáltatásokkal, de a romániai mobilinternet szolgáltatás mellett Spanyolországban és Olaszországban is kínál virtuális mobilszolgáltatásokat, elsősorban az ott dolgozó román vendégmunkásokat megcélozva.

A legérdekesebb induló a vietnami védelmi minisztérium irányítása alá tartozó Viettel Group, amely a távol-keleti ország legnagyobb mobilszolgáltatóját üzemelteti. A korábbi találgatásokkal ellentétben nem indult a mobilpályázaton a BTel, amely a tegnapi közleménye alapján virtuális mobilszolgáltatás beindítását tervezi.

Január végére minden kiderül A pályázat alapján 900 megahertzes sávban több frekvenciablokk 15 évre szóló kizárólagos jogosultságának megszerzésére lehet pályázni. Az 5 megahertz szélességű "A" - egybefüggő - frekvenciablokk kikiáltási ára nettó 4 milliárd forint. Az 1 megahertz szélességű "B" frekvenciablokkokat egyenként 700 millió forintért, a 0,8 megahertz szélességű "C" frekvenciablokkot 560 millió forintért hirdette meg a kiíró. Ha az "A" frekvenciablokkot új piaci szereplő nyeri el, akkor fix összegért 3 darab 1800 és 3 darab 2100 megahertzes frekvenciablokk opciós vételére is jogosult.

Ha nem lép új szereplő a piacra, akkor az "A" blokk 5 megahertznyi egybefüggő blokkjára a piacon jelenlévő szolgáltatók pályázhatnak, de a 900 megahertzes frekvenciasávban egy résztvevő legfeljebb összesen 7,8 megahertzes sávszélességű duplex frekvenciatartomány jogosultságát szerezheti meg. A nyertes pályázók három évig nem értékesíthetik a megnyert frekvencia használati jogát, és beruházási kötelezettségeik is vannak.

Az NMHH Hivatala 2011. augusztus 4-én hirdetett kétfordulós nemzetközi árverést a 900 megahertzes frekvenciasávban nyújtható GSM-, IMT/UMTS-, WiMAX- vagy LTE-rendszerű rádió-távközlési szolgáltatáshoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultság megszerzésére. Korábban több érdeklődő szolgáltató jelezte, hogy az árverésre való jelentkezésről szóló tényleges döntés meghozatalához, illetve az azt megalapozó üzleti terv elkészítéséhez hosszabb felkészülési időre van szüksége, mint amennyit a korábbi dokumentáció biztosított.

Ezt mérlegelte az NMHH Hivatala, amikor a határidő meghosszabbításáról döntött, s az eredeti október 20-i határidőt december 8-ra módosította. A határidő meghosszabbításával a hatóság az érdeklődő hírközlési szolgáltatók kérését teljesítette.  Ezzel összhangban az eljárás tervezett menetrendje is változott. A közlemény szerint a beadott dokumentumok formai és tartalmi vizsgálata 2012. január 2-ig lezárul. A hatóság - amennyiben indokolt -, hiánypótlásra hívja fel a jelentkezőket. A frekvencia árverési hirdetményben a módosítás szerint az árverési eljárás lezárásának tervezett időpontja 2012. január 31.

Csak virtuális szolgáltató akar lenni a BTel
Az állam tényleg nyomulna a mobilbizniszben

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.