Az idén magyarországi bevételeinek 5-10 százalékos növekedésére számít a szoftvereket fogalmazó Novell, jóllehet a cég várakozásai szerint a magyar informatikai piac csak kis mértékben, alig néhány százalékkal bővül.
Hirdetés
 

A Novell Magyarország ügyvezető igazgatója, Szittya Tamás az MTI-nek elmondta, hogy cége a 2009-es, tavaly október végén lezárt pénzügyi évet jó eredményekkel tudhatja maga mögött. Az előző pénzügyi évhez képest dollárban számolva 7,25 százalékos árbevétel-növekedést ért el, és stabilan tartja hazai pozícióit. (A pénzügyi év fordulójakor az MNB adatai szerint közel 184 forintot kértek egy dollárért, míg egy évvel korábban több mint 204-et, azaz forintban számolva a bevétel bő 3 százalékkal elmaradhat az egy évvel korábbihoz képest; a hektikus árfolyamváltozások miatt természetesen a tényleges elszámolóárak ettől eltérőek lehetnek).
 

Egyre fontosabb az azonosságkezelés | Az átszámított adat is jónak mondható, hiszen az IDC Hungary kutatócég által mért, a teljes infokommunikációs technológiai piacra vonatkozó 11 százalékos tavalyi visszaesésnél lényegesen jobb. A szoftverpiacon és a szolgáltatások területén (a lassabban haladó, nagyobb projektek miatt) csak később vált érzékelhetővé a válság, így az előbbi terület 5,5 százalékkal, míg az utóbbi csak 4 százalékkal zsugorodott. Ehhez viszonyítva is megfelelőnek mondhatók a cég eredményei.

A Novell 2009-es bevételeihez hozzájárultak a személyazonosság- és hozzáféréskezelési biztonsági megoldások (Identity and Access Management - IAM) területén elérhető termékei. Ezen a piacon a cég évek óta stabilan növekvő részesedéssel tud piacvezető lenni.

Szittya elmondta, a Novell sikeres központi stratégiájának köszönhetően a hazai leányvállalat jó irányban halad, a közelmúltban történt felvásárlásokhoz kapcsolódó új termékvonalak itthon az elvárt növekedést hozták. A tavalyi pénzügyi évben számos projektet zártak le hazai nagyvállalatoknál, az új licencértékesítésből származó bevételeik jelentős mértékben növekedtek, a Linux 60 százalékkal, a biztonság 21 százalékkal, a rendszerfelügyelet pedig 22 százalékkal.

A nemzetközi anyavállalat árbevétele ugyan kis mértékben visszaesett, amit Szittya a gazdasági válság velejárójának tart. Véleménye szerint az iparágban számos más, hazai képviselettel is rendelkező vezető gyártót is az árbevétel - még ennél is nagyobb mértékű - visszaesése jellemez.

Magyarországon Szittya további növekedésre számít, a jelenlegi pénzügyi évben 5-10 százalékos növekedéssel tervez, és folyamatosan bővíti partnerhálózatát. A Novell hazai leányvállalatának vezetője bízik benne, hogy a következő kormány is kiemelt területként kezeli az IT-t a gazdaságban; erre az eddig elhangzott nyilatkozatok alapján bíztató jeleket lát.

Viszlát, bifokális: a szemmozgás alapján állítja a fókuszt az új szuperszemüveg

Az IXI modellje úgy néz ki és olyan könnyű, mint a hagyományos szemüvegek, de azoknál sokkal természetesebb használati élményt ígér.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.