Egy középszerű negyedév teljesen meg tud változtatni egy céget. Míg fél éve még hangosan kitartott a PC mellett, a Dell mára elhatárolódik korábbi önmagától és kiutakat keres.
Alig fél év telt el azóta, hogy Michael Dell a Google+-on és különféle interjúkban védelmébe vette a PC-ket, amelyekre többek között a HP akkori stratégiája miatt borús jövő várt. A Dell vezetője még az idei CES-en bemutatott ultrabook kapcsán is arról beszélt, hiába kannibalizálják a tabletek a PC-piacot, aki professzionális felhasználásra, széles körű funkcionalitásra vágyik, nem játékszert vásárol majd, hanem teljes értékű notebookot vagy asztali gépet. A legutóbbi pénzügyi jelentés azonban okozott annyi fejfájást, hogy mégis el kellett tekerni a vállalat kormánykerekét.



Hátraarc előre nézve A Dell vállalati megoldásokért felelős üzletágának elnöke, Brad Anderson egy londoni rendezvényen beszélt arról, hogyan alakul át a Dell üzletpolitikája.

Nem vagyunk többé PC-s vállalat, inkább IT-vállalat. Drasztikusan megváltoztatjuk a stratégiánk felépítését. (Brad Anderson)

A Dell legutolsó jelentése szerint kifejezetten gyengén alakultak a vállalat PC-eladásai. A konzumer üzletág (amely gyakorlatilag teljesen a PC-re épül) forgalma 2 százalékot esett a tavalyi hasonló időszakhoz képest, és 6 százalékkal múlta alul az előző negyedév eredményét. A teljes vállalat eredményét épp a vállalati megoldások viszonylag erős zárása tartotta szinten, ezért a Dell láthatóan megkezdte a hangsúlyok áthelyezését.

Menekülés és gerillaharc A vállalat a napokban jelentette be virtualizációval kapcsolatos újdonságát is: a Virtual Networking Architecture az adatközponti és vállalati hálózatok virtuális irányítására szolgáló 10G Ethernet megoldás, amely a tavaly megvásárolt Force10 által kifejlesztett technológiákra épül. A VNA részleteiről azonban egyelőre nem esett szó, a vállalat szakértői szerint egyelőre egy olyan keretrendszerről van szó, amelyhez folyamatosan jelentik majd be az ezt támogató hardvereket.



Eközben persze PC-fronton sem teljes a hátraarc, épp a héten került ugyanis boltokba a CES-en bejelentett első Dell ultrabook, az XPS13. A MacBook Air nyomdokaiban haladó termékvonalon ez az első Dell logós eszköz, amely 999 dolláros árával épphogy belefért az Intel által megszabott árkategóriába. A 13,3 hüvelykes kijelzővel szerelt ultravékony notebook alapkiépítésében Intel Core i5-2467M processzor, Intel HD 3000 grafikus vezértlő, 4 gigabájtnyi rendszermemória és 128 gigabájtos SSD dolgozik, de nagyobb processzorral és SSD-vel felvértezett típust is beszerezhet, akinek van fölös 1499 dollárja.

A tavalyi árvíz és Amerika okoz fejfájást a Dellnek
Uj ultrabook és tabletes tervek a Dell háza táján
Dell Latitude E6320 teszt: a munka izmos hőse

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.