Két százalékot estek a Dell részvényei azután, hogy a vállalat bejelentette legújabb pénzügyi eredményeit. Az elemzők szerint persze nincs óriási gond, a piaci folyamatok megmagyarázzák a veszteségeket, és a stratégiaváltás jófelé halad.
Mozgásban van a Dell, olyan értelemben legalábbis mindenképpen, hogy a korábbi PC-gyártói skatulyából igyekszik egy jóval nagyobb dobozba átkerülni, és egyfajta "IT hardver, szoftver és szolgáltatások minden szinten" hozzáállást meghonosítani. Bár Michael Dell folyamatosan igyekszik az új idők új fókuszát evangelizálni, egy ilyen átállás persze egyáltalán nem egyszerű, bár a legfrissebb számok szerint a folyamat már elkezdődött, ami az elemzői vélemények szerint jó hír - egyesek a saját súlya alatt nyögő, a lejtőről egyelőre elrugaszkodni képtelen HP-hoz képest tartják elfogadhatónak a Dell eredményeit.

Ár ellen úszva Persze bármennyire is jól működik az átállás, a vállalat legvastagabb pillérének még mindig a PC-üzletág számít, épp ezért nem csoda, ha a számok egy része negatív előjellel kezdődik. A Dell harmadik negyedéves profitja riasztó 47 százalékot esett, amelyet a hivatalos közlemény szerint leginkább az asztali számítógépek és notebookok csökkenő forgalma okozott. Ezen felül a vállalati megrendelések is csökkentek, ahogy az elhúzódó gazdasági nehézségek miatt az informatikai beruházásokat sorban leállították vagy minimális szintre csökkentették.


Új üzletágakkal kell betömni a PC-piacon tátongó lyukakat

A 13,7 milliárd dolláros negyedéves forgalom a tavalyi hasonló időszakot 11 százalékkal múlta alul, az 589 millióra zuhanó profit mínusz 47 százaléka pedig még riasztóbb lehet, azonban az első vélemények szerint pislákol már a fény az alagút végén, és a fényforrást az egyre több fókuszt szerző nagyvállalati és szerver üzletágak jelentik.

Kedvezőbb irányok A nagyvállalati megoldásokért felelős üzletág 4,8 milliárdos forgalma 3 százalékot, a szerverekkel és hálózati eszközökkel foglalkozó divízió pedig még szebb, 11 százalékos növekedést ért el. Ez ugyen egyelőre kevés a PC-ket érintő durva visszaesés ellensúlyozására, ám az elemzők szerint kifejezetten biztató, hiszen a Dell határozottan azon dolgozik, hogy korábbi PC-s szerepétől eltávolodva minél több hangsúlyt helyezzen a jól működő üzletágakra.

Brian T. Gladden, a Dell pénzügyi vezetője szerint a közeljövő valamelyest enyhít a körülményeken. A konzumer piac valamelyest meglódul az év végi, ünnepi bevásárlásoknak köszönhetően, és a Windows 8 megjelenése is számítógép-vásárlásra buzdíthat olyanokat, akik néhány éve nem vettek új hardvert. A vezető szerint a vállalati szegmens még nem talált magára a gazdasági nehézségek és megszorítások közepette, de mivel ezekben az üzletágakban már így is növekedést sikerült elérni, bármilyen pozitív változás csak segíthet a Dell belső átalakulását még stabilabbá tenni.

A Dell is rányomul a Windows 8-ra
Nagyot csúszott a PC-piac
Itthon is üzleti megoldásokkal erősítene a Dell


Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.