A három jelenlegi szolgáltató mellett csak a Magyar Posta, az MVM és az MFB konzorciuma maradt versenyben a 900 megaherzes frekvenciáért, mivel a Digi tulajdonosa és a vietnami Viettel csoport alaki okok miatt nem licitálhat a médiahatóság határozata alapján.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) döntött arról, hogy melyek azok a cégek, akik részt vehetnek a 900 MHz-es frekvenciasáv árverésére kiírt pályázat licitálási szakaszában: a döntés értelmében a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., valamint a Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorcium nyújtott be alakilag érvényes, így árverési nyilvántartásba vehető jelentkezést - közölte hétfőn a hatóság.

Mobilszolgáltatót csinálnának a Magyar Postából

Megtagadták a nyilvántartásba vételt A - Digi távközlési és televízió szolgáltatásokat nyújtó - RCS&RDS S.A., valamint a Viettel Group esetében az NMHH-nak a pályázaton való részvételhez szükséges nyilvántartásba vételt meg kellett tagadnia.

A romániai illetékességű RCS&RDS S.A. társaságnál a dokumentáció előírásaiban szereplő, a jelentkező által irányított társaságok piacfelügyeletidíj-tartozására vonatkozó feltétel nem teljesült, míg a vietnami székhelyű Viettel Group által benyújtott jelentkezés több súlyos – hiánypótlás útján már nem orvosolható – formai hiányossággal rendelkezett - írta a közlemény.

A részvételi nyilvántartást az NMHH az internetes oldalán teszi közzé. Az árverési eljárás következő lépése, azaz a licitálási szakasz 2012. január 5-én kezdődik. Az árverési eljárás lezárásának tervezett időpontja 2012. január 31.

Egy vietnami szolgáltató is fantáziát lát a magyar mobilpiacban
Az állam tényleg nyomulna a mobilbizniszben

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.