Az SAP 3,4 milliárd dolláros befektetéssel terjeszkedik a szoftverszolgáltatások piacán, felvásárolva a web alapú HR megoldásokban utazó SuccessFactors részvényeit.
Az IDC piackutató előrejelzése szerint jövőre a globális IT költések 6,9 százalékos éves növekedéssel elérik az 1800 milliárd dollárt, ennek pedig egyötöde, 360 milliárd dollár folyik be az informatika átalakulását hajtó technológiákból, köztük a számítási felhőből (cloud computing). A Forrester ezen belül már az idén is több mint 40 milliárd dollárra teszi a cloud piac forgalmát, ami az évtized végére megközelítheti a 250 milliárd dollárt. Nem meglepő, hogy a felhő és a mobilitás területén minden eddiginél élesebb verseny bontakozik ki, hiszen a platformháború eseményei egy évtizedre előre eldönthetik a piaci erőviszonyokat.

Megint a felhő A kapcsolódó felvásárlási hullám legújabb lépéseként az SAP bejelentette, hogy 3,4 milliárd dollárért felvásárolja az amerikai SuccessFactors szoftvercéget, amely cloud alapú humántőke-menedzsment (HCM) megoldásokat fejleszt. A SuccessFactors jelenleg 3500 vállalati ügyféllel rendelkezik, amelyek összesen 15 millió felhasználó után fizetnek havi díjat. A tavaly még veszteséges cég 2011-re nem tett közzé profit-előrejelzést, de már bejelentette 2010-es bevételeinek 60 százalék körüli időarányos növekedését, árbevétel-arányos működési eredménye pedig az idei harmadik negyedévben 9 százalékra emelkedett.

A szoftverszolgáltató 2010 óta a magyar piacon is rendelkezik képviselettel az iMotion-ön keresztül. Magyarországon főleg nagy multinacionális cégek hazai leányvállalatainál használják a SuccessFactors-t, így többek között a Nestlé, az ING, az Allianz és a Siemens tartozik a cég ügyfelei közé. Imolay Olivér, az iMotion partnere a bejelentés kapcsán a Bitportnak úgy nyilatkozott: a felvásárlási szándék azt jelzi, hogy az SAP számára stratégiailag fontos a cloud modell, és a SuccessFactors szolgáltatásával jól kiegészítheti az eddig főleg operatív területen használt HR megoldását.

A 2,2 milliárd
dolláros piaci kapitalizációval rendelkező SuccessFactors részvényeit 40 dolláros árfolyamon vásárolja meg az SAP. Ez több mint 50 százalékos prémiumot jelent, ami valószínűleg kizárja annak a lehetőségét, hogy más érdeklődők kedvezőbb ajánlatot tegyenek.
Az akvizíció az SAP szerint nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a német szoftvergyártó elérje, sőt túl teljesítse a 2015-re kitűzött 30 milliárd dolláros bevételi célját, megtartva 35 százalékos árrését is. Az SAP társ-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a vállalat továbbra is organikus növekedésre törekszik, ám a jövőben sem haboznak majd, ha felvásárlásokkal is felgyorsíthatják az innovációt – a mostani beruházás célja például az, hogy "cloud erőművé" váljanak.

Lesz még ilyen Valószínű, hogy ilyen kivételekből később sem lesz hiány, hiszen a piaci trendek alapján a legtöbben rég nem látott felvásárlási és összeolvadási hullámra számítanak 2012-ben. A Reuters által idézett elemzők felhívták rá a figyelmet: a web alapú szoftverszolgáltatások kapcsán az SAP nem engedheti meg magának, hogy teret veszítsen legnagyobb versenytársával, az Oracle-lel szemben, amely nemrégiben 1,5 milliárd dollárt ölt az SAP-rivális RightNow Technologies megszerzésébe. A maga területén ráadásul továbbra is piacvezetőnek számít a vállalati cloud megoldások egyik úttörője, a Salesforce.com, ami szintén komoly kihívásokat támaszt az SAP-val szemben.

Mire játszanak valójában a nagy szoftvergyártók?
Online CRM-szolgáltatót vesz az Oracle

A tranzakció a tervek szerint már 2012 első negyedévében lezárul. A SuccessFactors önálló egységként működik majd tovább az SAP-n belül, a cég vezérigazgatója pedig az SAP cloud üzletágának élére kerül, és helyet kap a vállalat igazgatótanácsában is.

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.