A Canon tavaly az üzleti és a fogyasztói szegmensben is növelte árbevételét mind globálisan, mind Magyarországon. A cég hétfőn mutatta be új eszközeit, így az irodai, illetve vállalati felhasználásra szánt multifunkciós nyomtatóit is.
Hirdetés
 
A gyengébb 2009-es esztendő után tavaly világszinten 15 százalékkal növekedett a Canon globális árbevétele: a japán vállalat 3706 milliárd jenes forgalmat ért el az elmúlt üzleti évében. Eközben a cég üzemi nyeresége csaknem 79 százalékkal, 387 milliárd jenre nőtt.

Kátai Csaba,
a Canon hazai leányvállalatának marketing igazgatója a cég hétfői tájékoztatóján elmondta: az európai értékesítés tavaly 18 százalékkal nőtt, ezen belül az üzleti képalkotás - elsősorban a színes, lézer irodai nyomtatók eladásának növekedése nyomán  - 7 százalékos forgalomnövekedést ért el, míg a fogyasztói termékek, köztük a fényképezőgépek terén 12 százalékkal javultak az eladások.

Magyarországon a gazdasági gyengülés elhúzódása miatt enneél alacsonyabb, 13 százalékos forgalomnövekedést értek el, az üzleti képalkotás alá tartozó termékek 4 százalékos, a fogyasztói eszközök 28 százalékos bővülést értek el. A vezető hozzátette: idén mindenhol 10 százalék feletti növekedést terveznek.

A most bemutatott Pixma MX410 multifunkciós nyomtató

Új irodai gépek Az eseményen prezentálták a Canon teljesen lecserélt kisirodai termékskáláját, köztük az alsókategóriás, otthoni és irodai használatra is egyaránt alkalmas Pixma MX360 multifunkciós - lapolvasásra, másolásra, faxolásra és nyomtatásra is használható készülékét, a Pixma MX410, illetve MX420 vezeték nélküli (illetve utóbbi esetében hálózati csatlakozóval is ellátott) multifunkciós eszközeit, továbbá a prémium kategóriás Pixma MX885 multifunkciós készülékét, amely esetében elődjéhez képest 50 százalékos sebességnövekedést értek el.

Emellett bemutatták a Pixma iX6550 A3-as dokumentum és fotónyomtatót is, amely a mindennapos üzleti feladatok elvégzéséhez szükséges összes funkcióval rendelkezik, mint például a nagy táblázatok, hírlevelek vagy ütemtervek nyomtatása.

Robotzsaru helyett egyelőre drónokkal kell beérnie Detroitnak

A legendás disztópikus film színhelyéül szolgáló város egyik külterületén állnak rendőri szolgálatba az előretolt megfigyelőként funkcionáló drónok.
 
Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.