A hangalapú szolgáltatások árbevételének visszaesésével és az egy összegben kifizetett különadóval magyarázza tovább gyengülő első negyedéves eredményeit a Telenor. Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a mobilnet-szolgáltatások és az okostelefonok.
Hirdetés
 
Összesen 1,7 milliárd forinttal kevesebb bevételt könyvelhetett el a Telenor a tavalyi első negyedévéhez képest. Kevesebbet telefonáltak a felhasználók, ráadásul a hívásvégződtetési díjak is csökkentek, de persze az egy tételként elszámolt különadó sem jött jókor.

Halló! Halló? A mobilszolgáltató negyedéves jelentésében 37,55 milliárd forintos árbevételről számolt be, amely a forgalmi visszaesés mellett a profit terén sem túl fényes eredmény. Az adózás előtti nyereség 13,1 milliárd forint, amely a 2010-es év első három hónapjához képest 3,4 milliárdos gyengülést jelent. Tény azonban, hogy az előző negyedév durva lejtmenetéhez képest legalább egy kicsit vissza tudták fogni a negatív iramot.

A mobilhasználati szokásokat elemezve a Telenor közleménye szerint  lassú elmozdulás figyelhető meg a kártyás és a számlás előfizetések arányában. 2011 első negyedévében a szolgáltató előfizetéseinek száma 36 ezerrel csökkent, így az előfizetések száma 3 millió 548 ezer volt. A Telenor (használt kártyák száma alapján számított) piaci részesedése 32,36 százalékon állt az idei első negyedév végén, míg a mobil szélessáv terén 26,41 százalékos eredményt értek el 2011 márciusában.

Utalvánnyal népszerűsíti a mobilnetet a Telenor
A magyar netezők okostelefont vennének
Telenor-internet a GYSEV vonatain

Adatra fel! A sajtóközleményben is több helyen feltűnik, hogy a Telenor a visszaeső hangalapú piac mellett erőteljesen az adatszolgáltatások terén szeretne fejlődni. A ZTE partnerségével elindított hálózatmodernizáció mellett egyre több helyen próbálják népszerűsíteni a mobil szélessáv előnyeit, példa erre a nemrég megnyert GYSEV-tender, melynek folyományaként a nyugat-magyarországi vasúttársaság Intercity járatain ingyenes Wi-Fi hozzáféréshez jutnak az utasok.

"Szeretnénk tovább növelni az internetezők számát Magyarországon, s meggyőződésünk, hogy a digitális írástudástudatlanság felszámolása erősíteni fogja az ország versenyképességét" - erősítette meg a célkitűzéseket Christopher Laska, a Telenor januárban érkezett új vezérigazgatója.

A folyamatosan népszerűsített mobilnet eladásainak terén egyébként valóban rágyorsított a vállalat, amely emellett az okostelefon-lázat az Android felől igyekszik megfogni. A legnagyobb hazai androidos készülékkínálat mellett a Telenor folyamatos kampányokkal, hazai alkalmazásfejlesztési versennyel és szakmai fórumokkal népszerűsíti az Android rendszert és a hozzá kapcsolódó okostelefonokat.

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.