Az üzleti folyamatok támogatásával foglalkozó részleg tovább erősítené az Ericsson piacvezető pozícióját, míg a Nokia Siemens újabb lépést tenne a tavaly óta zajló profiltisztítás útján.
Hirdetés
 
A Reuters beszámolója alapján a mobil hálózati eszközök piacvezetője valóban érdeklődik gyengélkedő versenytársa, a Nokia Siemens Networks eladósorba került üzletága iránt, amelyet már az amerikai Amdocs szoftvergyártó is kinézett magának. A szóban forgó részleg a távközlési szolgáltatók üzleti folyamatainak támogatásával (business support systems - BSS) foglalkozik, elszámoló és számlázórendszereket szállít ügyfeleinek. A Reuters forrásai szerint az átalakulása közepén járó NSN több egységének eladását is fontolgatja, bár küszöbön álló megegyezésekről még nem érkezett semmilyen hivatalos megerősítés.

Fókuszban a 4G  A Nokia Siemens Networks nehéz időszakon megy keresztül. Miután számviteli mérlegét tavaly ősszel az anyavállalatoktól szerzett egymilliárd euróval kellett aládúcolni, novemberben azt is bejelentették, hogy a következő év során további egymilliárd eurós megtakírítás reményében megválnak 17 ezer embertől, vagyis a dolgozók közel negyedétől. A cég ezután a mobil szélessávú hálózati eszközökre és szolgáltatásokra fókuszálna, szóvivője pedig a Bloombergnek adott nyilatkozatában egyértelművé tette, hogy az új stratégiával össze nem egyeztethető tevékenységeket felszámolják vagy pénzzé teszik.





A lap által megszólaltatott bennfentesek 300-400 millió euró közé tették a BSS üzletág értékét. A 2007-ben alapított Nokia Siemens az idén már két részlegétől is sikeresen megszabadult: a mikrohullámú átviteli rendszereket a kanadai DragonWave szerezte meg, míg a vezetékes szélessávú technológiákat és szolgáltatásokat az amerikai Adtran vitte el a teljes ügyfélkörrel együtt. A távközlési hálózati megoldásokat szállító vállalatok egyébként világszerte a csökkenő kereslettel és az egyre népesebb konkurenciával küszködnek, amelynek hatásait még az utóbbi időben látványosan fejlődő ázsiai gyártók is megsínylették.

Irány Dél-Amerika  Maga az Ericsson egyre határozottabban nyomul a BSS és üzemtámogató (OSS) rendszerek szegmensében. Az előző évben a társaság 1,15 milliárd dollárért vásárolta fel a Telcordiát, amelynek forgalmával kiegészülve a Gartner piackutató legutóbb már a terület globális rangsorának élére helyezte a svéd gyártót, az új szerzeménnyel pedig még jobban megerősítheti pozícióját.

Húsz éve folyik nagysebességű hálózatkutatás a BME-n
A Samsung is indulna a negyedik szolgáltató hálózati tenderén

A Nokia Siemens eközben eltökélten halad célja megvalósítása felé: legutóbbi bejelentése szerint Brazíliában építene a Flextronicsszal közös összeszerelő üzemet, a látványos növekedéssel kecsegtető régióba helyezve gyártási tevékenységét. A vállalat állítólag már új szerződéseket is nyélbe ütött egy brazil és egy chilei operátor 4G hálózatának kiépítésével kapcsolatban, és komoly tervei vannak az észak-amerikai piacon is, ahol egyszer már lemaradt a 4G-s beszerzések hullámáról.

Ingyenes appal biztosít biztonságos forrásjelölést az Adobe

A gyártó bejelentette az Adobe Content Authenticity alkalmazás publikus bétáját, amelynek segítségével örök áron ellenőrizhetővé és kezelhetővé tennék a képek forrását igazoló metaadatokat.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.