A kínai kormányzat járványügyi korlátozásai miatti iltakozások és zavargások az Apple-t is arra sarkalják, hogy még nagyobb erőfeszítéseket tegyen termelésének más ázsiai országokba, például Indiába és Vietnamba való áthelyezésére, egyben függetlenítse magát egyik vezető beszállítójától és a legnagyobb kínai iPhone-gyár üzemeltetőjétől, a tajvani Foxconntól. Bár hasonló lépések már régóta napirenden vannak, a The Wall Street Journal értesülései szerint a csengcsoui üzem közelmúltbeli történései tényleg cselekvésre késztetik az Apple-t.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, a problémákat egyelőre nem sikerült megoldani az iPhone City-nek is nevezett kínai üzemben, ahol az Apple legdrágább okostelefonjai készülnek – ez Bloomberg szerint már most is 6 millió darabos hiányt eredményez az iPhone Pro készülékek szállításában. A Reuters hétfői jelentése szerint a Foxconn arra számít, hogy december végétől január elejéig teljes mértékben sikerül újraindítania a termelést, de a zűrzavarnak mindenképpen olyan hatása lesz az Apple eredményeire, ami sürgőssé teszi a termelés didiverzifikálását.
Megszűntek a kiszámítható folyamatok
Ebben viszont nehézséget jelent, hogy a gazdasági visszaesés és a munkaerőpiaci lassulás a korábbinál is bonyolultabbá teszi a munka kiszervezését és az új beszállítókkal való partnerkapcsolatok kialakítását. A WSJ az Apple korábbi operatív vezetőjét idézi, aki szerint ezt kölönösen problémás olyan nagyságrendben biztosítani, mint amire az Apple-nek szüksége lenne. A lap mindenesetre olyan tervekről ír, hogy a cég az iPhone-ok gyártásának akár 45 százalékában is azokra az indiai üzemekre támaszkodna, ahol ez a ráta jelenleg csak egy számjegyű.
Ezzel párhuzamosan fokoznák más termékek, így a számítógépek, az okosórák és AirPods vezeték nélküli fülhallgatók gyártását Vietnamban. A Business Insider itt az Ives Wedbush Securities elemzőjét is idézi, aki úgy látja, hogy az elmúlt hónap eseményei után a kocka el van vetve, és az Apple jelentős stratégiai változtatásokba fog a számára kulcsfontosságú régióban. A WSJ-nek nyilatkozva a Foxconn volt amerikai ügyvezetője ugyanakkor arról beszélt, hogy régebben senki sem tulajdonított nagy jelentőséget a koncentráció kockázatainak, mivel a szabad kereskedelem volt a norma, és a dolgok kiszámíthatók voltak – ennek a világnak azonban most vége van.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak