Egyes szakértők szerint az Apple nem áll meg a Samsung felett aratott szabadalmi győzelemnél. Most, hogy "lendületben vannak", várható, hogy más versenytársaktól is jogi úton követelnek elégtételt.
Hirdetés
 
Az Egyesült Államok joggyakorlata ismeri és aktívan használja a precedens intézményét, tehát azt a lehetőséget, hogy egy korábbi per kimenetelére következő, hasonló témájú jogi csatákban döntő érvként hivatkozhatnak. Egyes elemzők szerint az Apple ezt kihasználva nem áll meg a Samsung okostelefonjait szabadalomsértés miatt elmarasztaló ítéletnél, és a jogi háború frontját más versenytársak felé is kiterjeszti. A Business Insider még azt is valószínűsíti, hogy az Apple jogászainak már meg is van a legújabb célpontja az Amazon személyében.

Tovább robog a hadigépezet Az Apple és az Amazon egyaránt árul zenét. Az Apple és az Amazon egyaránt árul filmeket. Az Apple és az Amazon egyaránt árul e-könyveket. Ráadásul az Apple és az Amazon egyaránt árul olyan táblagépeket, amelyeket az általuk forgalmazott média fogyasztására terveztek. Ilyen sommásan foglalja össze a lehetséges támadás okait a Business Insider szakértője. Oliver Thomas szerint az Amazon eddigi digitálismédia-értékesítési gyakorlata önmagában kevés volt ahhoz, hogy az Apple számára elegendő okot szolgáltasson, ám a Kindle Fire, valamint a közeljövőre várható újabb tabletek (vagy akár okostelefonok) miatt az almás vállalat máris megkezdheti az offenzívát.



Az Amazon és az Apple jó ideje "ütközési pályán" mozog a digitális tartalmak értékesítése terén, a kapcsolódó eszközök és mobil módszerek fejlesztése azonban felgyorsíthatja a jogi lépésekhez vezető utat. Pedig a két vállalat nem volt mindig egymás ellensége, 2000-ben még keresztlicencelési megállapodást is aláírtak az Amazon egykattintásos vásárlási metódusának használatára. Azóta viszont az Apple is jelentős szabványvagyont halmozott fel a digitális vásárlás terén, a legtöbb kapcsolódó jogi tulajdonhoz Patrice Gaultier, az iTunes áruházért és iCloudért is felelős Apple-alelnök neve kötődik.

A szakértői elemzés szerint, ha a világ legdrágább vállalata valóban harcba száll az Amazon ellen, a front jóval szélesebb, a csaták pedig sokkal hangosabbak lesznek a Samsung elleni hadjárathoz képest, hiszen a mobil eszközökhöz kapcsolódó szabadalmakon kívül a teljes e-kereskedelem, az alkalmazásboltok és a digitális média árusítási gyakorlata egyaránt terítékre kerülhet a bíróságon.

Az Apple nyer, a Samsung veszít - vagy mégsem?
Saját okostelefont fejleszt az Amazon
Nem szabad túl korán temetni a Kindle Fire-t

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.