A Napi Gazdaság információja szerint a Magyar Villamos Művek a Magyar Fejlesztési Bankkal és a Magyar Postával közösen indul a negyedik mobiltelefon-szolgáltató számára kiírt frekvenciapályázaton, amelynek eredménye rövidesen kiderülhet.
A frekvenciapályázaton indulóknak december 8-án kell beadniuk jelentkezésüket, a frekvencia-árverés januárban várható. A Napi információja szerint amennyiben a konzorcium sikerrel szerepel a tenderen, a Posta 10 százalékos részesedéshez jutna a cégben, a másik két társaság pedig 45-45 százalékkal rendelkezne. A Posta, amelynek hagyományos tevékenységből származó bevételei fokozatosan csökkennek, korábban azt közölte, hogy készül a 2013-as postapiaci liberalizációra.

Adatot szolgáltatna A gazdasági napilap cikke szerint a Posta hálózatát, hivatalát apportálná a cégbe. Szakértők szerint körülbelül 500 olyan fiókja van, amely alkalmas lenne a szolgáltatás nyújtására, míg az MVM és az MFB pedig forrást biztosítana a fejlesztésekhez.

A Napi által megkérdezett szakemberek úgy vélik: a cégnek a következő öt évben 80−115 milliárd forintnyi befektetést kellene végrehajtania annak a tervnek az érdekében, amely szerint a főként adatátviteli szolgáltatást nyújtó cég 2017-re előfizetőszámban 11 százalékos piaci részesedést szerezne.

Csak jövőre érkezhet az újabb hazai mobilszolgáltató
Novemberre kiderül, lesz-e negyedik mobilszolgáltató

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.