Bár volt, aki új iPhone-t, iPadet vagy bármilyen más friss terméket is várt az Apple január közepére meghirdetett sajtóeseményétől, egyelőre ezen a fronton nincs újdonság. A bevételek, eladott darabszámok terén azonban továbbra is fénysebességgel nő a vállalat.
2010 negyedik negyedévére, azaz a vállalat első üzleti negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményekkel jelentkezett az Apple, amelyből további növekedés látszik szinte minden szinten: egyedül az iPodok forgalma esett vissza, minden mást úgy vesznek a népek, mintha ingyen osztogatnák. Persze egyáltalán nincsenek ingyen a termékek, ez pedig a bevételek alakulásán látható.
Jobs nincs, pénz van ■ Közel 78 százalékkal növekedett az Apple negyedéves profitja az egy évvel korábbihoz képest: 6 milliárd dollár nettó nyereséggel számolhattak. A teljes bevételt nézve 71 százalékkal teljesítették túl 2009 ünnepi időszakát, 26,7 milliárd dollárt forgalmaztak.
Steve Jobs betegszabadsága miatt helyettese, az Apple üzemeltetéséért felelős
Tim Cook sorolta az eredményeket, és gyakorlatilag szinte semmilyen téren nem kellett homlokráncolva szégyenkeznie. Egyedül az iPodok fogytak némileg gyengébben, a 19,4 millió darab hét százalékkal kevesebb, mint a tavalyi hasonló időszakban. Ez azonban szintén nem lelombozó eredmény, ugyanis a zenelejátszók között erősen növekszik az iPod Touch-ok aránya. Utóbbiak a legdrágább modellek, lényegében médialejátszásra és játékra lebutított iPhone-ok, amelyek az iTunes zene-, film- és alkalmazás-eladásait is serkentik.
Lassan őrlő malmok ■ Az iPhone-ok diadalútja még mindig tart, ezt ráadásul az is alátámasztja, hogy az Apple pénzügyeiért felelős
Peter Oppenheimer szerint még többet is el tudnának adni az okostelefonból, de egyszerűen képtelenek elég gyors ütemben gyártani őket. A 16,2 millió eladott iPhone 86 százalékos rekordnövekedést jelent, melyben sokat segített az is, hogy több országban, így
Magyarországon is megszűnt az egyetlen mobilszolgáltatóhoz kötött forgalmazás gyakorlata.
Az iPad csillaga is durván emelkedik, 7,33 millió fogyott a negyedévben, bár itt természetesen nincs egy évvel korábbi összehasonlítási alap. Cook itt is folytatta azt a stratégiát, amely segítségével a vállalati szegmenst is jobban célba veszik a szinte öngerjesztően működő konzumer piac mellett: a vezető kiemelte, hogy
az iPad céges felhasználása is egyre népszerűbb, példaként a Fortune 100 lista vállalatait említette, amelyen négyötöde már a céges infrastruktúra részeiként kezeli az Apple tabletjeit.
Az iPhone, iPad és iPod Touch készülékek áradata megállíthatatlan: a konferenciahívás során azt is megtudhattuk, hogy iOS-alapú eszközökből mára 160 millió fogyott eddig a világon.
Macgyőző fejlődés ■ A zsámítógépek és notebookok terén is erős volt a negyedév: 4,13 Mac fogyott, az eredmény leginkább a MacBook Air és MacBook Pro eladások növekedésének köszönhető. A nyilatkozók büszkén jelentették, hogy bár a PC piac az IDC szerint csupán 3 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, az Apple ebben a szegmensben 23 százalékos növekedést ért el - igaz, nem mindegy, honnan indult, hiszen összes részesedése itt csupán 5 százalék.
Tim Cook ennek ellenére magabiztosan nyilatkozott a jövőről, például nem fél a tabletek PC-piacra gyakorolt visszafogó hatásától sem. Nem csoda, hiszen az iPad-nek köszönhetően sokkal jobb helyzetben vannak a táblagépek terén, így az esetleges arányváltozással az Apple csak jól járhat. Ráadásul
az iPad domináns helyzetéből kifolyólag nagyobb az esélye annak is, hogy ha a tablettulajdonos később notebookra vagy PC-re vágyik, ezek esetében is megmarad valamilyen Apple logós terméknél.
Az Apple tabletes és okostelefonos dominanciájáról markáns véleménnyel rendelkeztek a nyilatkozó vezetők: a versenytársak közül szerintük egyik sem elég erős ahhoz, hogy megingassa az iOS-alapú eszközök trónját. Az androidos telefonok eladásait visszaveti a verziók összevisszasága, táblagépek terén pedig látszik, hogy az Android nem tabletre termett rendszer (igaz, itt
a mostanában bemutatott tabletbarát változat említését kifejezetten kerülték). A Windows alapú tableteket még inkább lesajnálták: az Apple nem tart olyan eszközöktől, amik zabálják az akkumulátort és bonyolultságuk, nehézkes kezelésük elriasztja a vásárlókat.
Ne szólj szám... ■ Van azért pár apróbb furcsaság és hiányérzet, amelyről nem esett szó a várakozások ellenére sem. Azt kifejezetten megszabták a telefonos konferencia résztvevői számára, hogy nem kérdezhetnek Steve Jobs egészségi állapotáról (az ideiglenes háttérbe vonulás hírére egyébként is némelyest estek az Apple részvényei - ennyi hátránya mindenképpen van annak, ha ilyen erősen egy embert válik egy cég ikonjává).
Nem volt szó a mostani sajtóeseményre várt, de később február végére tolt
iPad-újság, a News Corporation segédletével készülő The Daily indulásáról sem, és semmilyen információ nem hangzott el sem az iPhone 5-tel, sem pedig az
iPad 2-vel kapcsolatban.