Az Apple március végéig tartó első negyedévének eredményei a nagy elvárásokat is jócskán meghaladták. Nem meglepetés, hogy tarol az iPhone, de növekedett a Mac-ek eladása is.

Az Apple legújabb kori sikerszériája alapján az elemzők már előzetesen is erős első negyedévet vártak az Apple-től, ám az eredmények így is meglepően jók lettek. A vállalat történetének második legerősebb negyedévét zárta. Érdemes megjegyezni, hogy az abszolút rekorder a tavalyi negyedik negyedév, tehát az eleve felfokozott, karácsonyi bevásárlási időszak - ha ennek arányában vizsgáljuk a mostani számokat, még inkább kalapot emelhetünk az Apple teljesítménye előtt. A vállalat 400 millió dollárral fejelte meg a várakozásokat, és 13,4 milliárd dolláros bevételről számolt be az év első három hónapjára.

iSzonyúan sok telefon | Az idei első negyedévben 8,75 millió iPhone talált gazdára (még egy olyan is, amit nem akartak eladni), ezzel 131 százalékos növekedést produkáltak a tavalyi első negyedéves eredményekhez képest. Peter Oppenheimer, a vállalat pénzügyi igazgatója egyszerűen így nyitotta a Wall Street elemzőihez intézett konferenciahívását: "Minden idők legnagyobb iPhone eladásait jelenthetem". Valóban, mint ahogy Tim Cook üzemeltetési vezető is megerősítette, ezen a téren még a tavalyi negyedik negyedév rekord-számait is túlszárnyalták: az akkor eladott iPhone-okhoz képest 56 ezer készülékkel több fogyott.

A divatteremtő okostelefonok egyik legdinamukusabban növekvő piaca Ázsiában volt, ahol a tavalyi hasonló időszakhoz képest 477 százalékkal nőttek az iPhone-eladások, ezen belül a cég által "nagy kínai" területnek nevezett régió (Kína, Hong-Kong és Tajvan) jeleskedett leginkább. Európa szintén jól szerepelt, csupán az Egyesült Államokban volt némi fennakadás, főleg az ottani szolgáltatók pozicionálása miatt.

MacMentett üzletágak | Amire a legtöbben talán nem is számítottak, az a számítógépek üzletágának megerősödése. A vállalat 40 százalékkal növelte a Mac-ek eladásait, 1,14 milliós darabszámmal. A notebookok - a MacBook, MacBook Pro és MacBook Air termékcsalád - 1,8 milliárd dollár értékben fogyott, 28 százalékos növekedést produkálva. Ezek azért fontos számok, mert a százalékos értékek magasabbak, mint az általános PC-piaci növekedés, amit általánosan 25 százalék környékére tesznek a különböző elemzők. A Technology Business Research elemzője így summázta az eredményeket: "A desktop számítógépek visszatértek."

Természetesen sokan kíváncsiak lettek volna az iPad-del kapcsolatos számokra is, ám mivel a termék hivatalos indulása április 3. volt, a jelentés számszakilag nem tért ki a tabletekre. Cook mindenesetre nagy reményeket fűz az új termékcsaládhoz: "Nagyon agresszívek voltunk az iPad árazása terén, mivel szerintünk a tabletek piaca hatalmas, és igyekeztünk ebből minél nagyobb részt magunk mellé állítani".

A vezető elejtett pár megjegyzést, ami arra enged következtetni, hogy az első generációs iPhone megjelenése utáni stratégiát követve nemsokára az iPad árát is lejjebb engedik. Az elemzők véleménye megoszlik a kérdésben: a kaliforniai iSuppli szerint a gyártási költségek alapján az Apple-nek bőven van játéktere az iPad árazásában, a Technology Business Research viszont inkább arra gyanakszik, hogy az ár marad, csupán a gyártási költségeket próbálják majd lejjebb szorítani, így növelve a profitot.

Még a médialejátszók eladása is sikeresnek bizonyult - a legszebb napjaikon már túl lévő iPodokból ugyan darabszám szerint egyetlen százalékkal visszaesett a forgalom, ám az eladott készülékek egyre inkább a drágább modellekből kerülnek ki, így bevétel terén mégis 12 százalékot javított az Apple.
 

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.