Az okostelefonos alkalmazások piaca 2011-ben már 3,8 milliárd dollárosra bővül. Ennek az Apple örülhet a legjobban, mivel az appokból származó bevételek háromnegyed része a kaliforniai cégnél landol.
A telefonra letölthető játékok, munkaeszközök és egyéb alkalmazások piaca az idén is robbanásszerűen növekszik. Az IHS iSuppli becslése szerint az okostelefonos appek idén már közel 4 milliárd dolláros üzletet jelentenek, csaknem megduplázva a tavalyi bevételeket. A növekedés üteme később sem lassul le jelentősen, hiszen három év múlva a piac mérete a 8 milliárd dollárt is jócskán meghaladhatja - állítja az észak-amerikai piackutató.

A mobilos appek úttörője, az Apple továbbra is toronymagasan vezet a versenytársak előtt. A vállalathoz folyik be az appek vásárlására költött összegek háromnegyede, ami akkor is meggyőző eredmény, ha éves növekedésének mértéke elmarad a piac egészének bővülésétől. Az Android által generált bevételek egyetlen év alatt megnégyszereződtek, amivel a Google rendszere az Apple után a második helyen tanyázik, de az iSuppli jóslata szerint így is "csak" 425 millió dollárt mutathat fel 2011 végére.

A felhasználói letöltések száma a bevételekkel arányosan növekszik. Valószínű, hogy az okostelefon-tulajdonosok idén több mint 18 milliárd letöltést kezdeményeznek majd, ami a tavalyi mennyiség duplája, és a 2009-es eredmény hatszorosa. Úgy tűnik tehát, a mobilos appek piaca továbbra is a startup vállalkozások ideális terepe lesz, és láthatunk még olyan sikertörténeteket, mint amilyen például az Angry Birds játékot fejlesztő Rovio Mobile-é.

BlackBerry World: Bing és Angry Birds
Magyar appkereső alkalmazás a Sanomától

A T-Mobile felmérése szerint a hazai okostelefon-felhasználók harmada egyáltalán nem használ alkalmazásboltokat, és nem telepít készülékére külső alkalmazásokat. A magyar vállalkozásoknál így is egyre több mobilos alkalmazás készül, itthon is kitört az aranyláz az alkalmazásfejlesztőknél és a tartalomgyártóknál. A témával kapcsolatban a Bitport összeállítása ezen az oldalon olvasható.

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.