A korábbi értesülésekkel szemben az Amazon csak néhány dolláros veszteséggel árulja az új Fire tabletet, ami a kapcsolódó szolgáltatások értékesítésével könnyen fordulhat nyereségbe.
Az Amazon Kindle Fire különböző komponensei jelenleg 191,65 dollárba kerülnek, az eszköz legdrágább összetevője a 87 dolláros érintőképernyő. Az új táblagép ára így a gyártási költségekkel együtt is csak 209,63 dollárra rúg - állítja az iSuppli piackutató.

Ez azt jelenti, hogy tévesnek bizonyultak az elemzők korábbi, 50 dolláros veszteségről szóló találgatásai, a tabletekhez kapcsolódó szolgáltatások minimálisan elvárható értékesítéséből pedig összességében már 10 dollár körüli nyereségre számíthat a gyártó.

A marginális profit temészetesen még kevés lenne az üdvösséghez, de úgy tűnik, hogy az Amazon táblája az első akadályt sikeresen veszi. Innentől minden a "borotvapenge-modellnek" nevezett startégián múlik: ahogy a gyártók magukon a borotvákon veszteséget, az utólag eladott pengéken pedig sokszoros nyereséget termelnek, úgy a Fire tabletek első sorozata is az e-kereskedelmi csatornákon keresztül generálja majd a nagy bevételt - legalábbis az Amazon tervei szerint.

PlayBook Amazon-módra
Az Kindle Fire az iSuppli szerint sok dizájnelem és alkatrész tekintetében hasonlít a Research In Motion (RIM) Blackberry PlayBook tabletjére. Az Amazon táblagépe a tajvani Quanta Computernél, a világ legnagyob szerződéses PC-gyártójánál készül, aki mellesleg a PlayBookot is gyártja. A RIM tabletjének sikertelensége miatt a Quantánál utóbb nem csak gyártókapacitás szabadult fel, de az Amazonnak jól jöhet a hasonló eszközök előállítása során szerzett szakértelem is.
Az iSuppli szerint a Kindle Fire elsősorban a kézzel fogható árucikkek forgalmát hivatott felpörgetni, amire a vele járó kedvezmények is jó alapot teremtenek. Az e-könyvek vagy zenei albumok promócója helyett a Kindle Fire az első nagyszabású kísérlet a digitális tartalom és a hagyományos kiskereskedelmi tevékenység összekapcsolására, ami jelenleg is a vállalat bevételeinek legnagyobb részét adja. Arra ugyanis még nem akadt példa, hogy egy viszonteladó olyan (tábla)géppel állt volna elő, amelyet speciálisan saját portékájának népszerűsítésére tervezett.

Mint a cukrot Az iSuppli egy másik elemzésében az első Kindle könyvolvasó piacra dobását idézi, amelyből az Amazon képtelen volt eleget gyártani, hogy kielégítse a vásárlók rohamát. Az eszközöket egy héten belül elkapkodták, a hiány pedig egyértelműen késleltette a gyors adaptációt. A Fire tablet esetében intő jel lehet, hogy a felhasznált technológiák már másfél éve jelen vannak a piacon, így az ellátási lánc biztosítása is nehezebb feladat - különösen egy olyan táblagép esetében, amely sok elemző szerint egyből a tabletpiac második helyére rakétázhat.

Az Amazon a Palm megvételén gondolkozik
Kindle Fire: iPad-gyilkos negyvenkétezer forintért az Amazontól

Lehet, hogy a 10 hüvelykes Kindle Fire modell is azért érkezik csak jövőre, a második hullámban, mert az Apple minden forrást kimerített az iPad-hez kapcsolódó előrendelésekkel. Mindenesetre a 199 dolláros táblagépek iránt akkora érdeklődés várható, amit már a 7 hüvelykes méretben sem lesz könnyű kielégíteni. A tablet bemutatóján az Amazon vezérigazgatója csak annyit közölt, hogy több millió darab tabletet gyártanak majd a november közepére tervezett kilövésig, de az előrendelésekkel jó lesz igyekezni. Ebben az esetben valószínű, hogy tényleg jó tanácsról, sem pedig telemarketinges sóderről van szó.

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.