A tegnapi amerikai tőzsdezárást követően nyilvánosságra hozott pénzügyi negyedév mutatói között főleg a mobil eszközökről érkező bevételek mutattak pozitív képet. A Zuckerberg-birodalom egyelőre nyerésre áll.
Mint arról néhány napja már hivatalosan hírt adott a vállalat, szeptember végén az aktív Facebook-felhasználók száma átlépte az egymilliárdos álomhatárt, ám ennél az elképesztő adatnál is erősebb adut szorongatott a cég alapító-vezetője, Mark Zuckerberg a most lezárt negyedévhez fűzött kommentárjában.

A negyedév élharcosa egyértelműen a mobil szegmens volt, amely mind a használat arányában, mind bevételek szempontjából kimagaslóan jó eredményeket könyvelhetett el. A világ legnagyobb közösségi hálózatát immár a teljes bázis 60 százaléka, azaz több mint 600 millió ember legalább egyszer egy hónapban okostelefonról, táblagépről éri el.



Ráadásul a cég adatai azt mutatják, hogy a mobil eszközökről facebookozók aktívabban használják a hálózatot, mint a hagyományos desktopos környezetben. Ez kiterjed a hirdetések lekattintására is, ami kulcsfontosságú a cég számára, hiszen a várakozások szerint jövőbeli bevételeinek nagy részét a mobil platformon kell "összeszednie".

A pénzügyi jelentés összesített számait nézve egyértelműen az árbevétel okozta a legnagyobb meglepetést. A három hónap alatt elért 1,26 milliárd amerikai dollár harmadával több a tavalyi forgalomnál, és ha nem is sokkal, de meghaladja az elemzői konszenzus előzetesen elvárt 1,23 milliárdos szintjét.

Erőteljes mobilizálás  A teljes összegből a mobil szegmens immár 150 millióval veszi ki a részét, ami óriási fellendülést mutat az idei második negyedévben elkönyvelt 10 millió dollárhoz képest. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a nyár elején beindított, automatizált mobil hirdetési kampányok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, de része lehet a sikerben a szintén júniusban beindított saját alkalmazásáruháznak is.

Zuckerberg már szeptemberben elismerte, hogy egy ideig tévúton jártak a mobil területen azzal, hogy túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítottak a HTML5-nek. Túl korán váltottak, kigolyózva a Flash technológiát, ahelyett, hogy a telefonos rendszerek natív kódját használták volna. A különböző mobil operációs rendszerekre hangolt fejlesztések, alkalmazások egy része azóta már meg is újult, mások pedig éppen most készülnek – adta hírül a Facebook vezére.

Egyszeri tételek  Az összképet némiképp rontja azonban, hogy elsősorban ugyan a cég részvénykompenzációs egyszeri költségei miatt, de a kimutatott nettó profit messze elmarad a tavalyitól, és kövér mínuszba csúszott. A bevételek erőteljes növekedése mellett az előző évi 227 milliós nyereség után 59 milliós veszteség keletkezett, ám az említett egyszeri tételeket kiszűrve már az egy részvényre jutó eredmény centre megegyezik a tavalyival. Igaz, az így kimutatott 0,12 dolláros profitnál egy centtel azért többet reméltek a pénzügyi elemzők.

A költségek növekedése azonban továbbra is nyugtalanító módon jelen van a cégnél. Éves összevetésben 64 százalékkal nőttek a Facebook negyedéves kiadásai, amiből mindössze 7 százalékot tesznek ki a részvénycsomagokhoz köthető adófizetési kötelezettséggel kapcsolatos elhatárolások.

A befektetőket azonban az említett negatívumok láthatóan most egyáltalán nem zavarták: a zárás utáni kereskedésben közel 13 százalékot erősödtek a cég papírjai. Igaz, a mostani 22 dolláros árfolyam is messze elmarad a kibocsátáskori 38 dolláros szinttől.

Ha Zuckerberg beszél, gyógyulnak a Facebook-részvények
Jönnek az üzenőfalba ékelt Facebook hirdetések
A Facebook is megnyitotta appboltját

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.