Az internetes reakciókból lemérhető, mennyire sikeres egy bejelentés vagy egy új termék, a közösségi oldalakon és mikroblogokon azonnal határozott véleményt nyilvánít mindenki. A Windows 8 fogadtatása e mérce szerint kifejezetten kedvező.
Hirdetés
 
Egy operációs rendszer (vagy bármilyen informatikai termék) sikere többek között azon is múlik, hogy a szakértők, professzionális felhasználók szerint milyen, mennyire kezelhető a gyakorlatban, milyen új funkciókat kínál. Az üzleti siker azonban nem feltétlenül ennyin múlik, hiszen láttunk már innovatív megoldásokat érdektelenségbe fulladni, és kevéssé jókat a népszerűség csúcsára kerülni.

Véleményvezérek A Windows 8 több szempontból is fontos vízválasztót jelent a Microsoft életében: a technikai témáktól eltekintve elég azt kiemelni, hogy a Windows 7-et kell felülmúlnia, ami nem könnyű feladat. A Vista hűvös fogadtatása után a Windows 7 volt az a rendszer, amivel végre ismét sokan megbarátkoztak, és ami évtizedes regnálásából igazán kibillentette a WIndows XP-t.

Ahhoz, hogy sokan váltsanak 2012-ben Windows 8-ra, nagyon egyszerűen az szükséges, hogy az istenadta nép is megszeresse az új rendszert. Ehhez pedig manapság már az internet a legjobb promóciós eszköz: a szájhagyomány modern zászlóvivői a közösségi média véleményvezérei. A Mashwork felmérése azt mutatja be, hányan és hogyan kommentálták a Windows 8 fejlesztői változatának megjelenését.


Windows 8: teszteltük a skizofrén szépséget
A Windows 8 tényleg nem lesz kompatibilis önmagával
A Microsoft megmutatta, milyen lesz a Windows 8

Robotzsaru helyett egyelőre drónokkal kell beérnie Detroitnak

A legendás disztópikus film színhelyéül szolgáló város egyik külterületén állnak rendőri szolgálatba az előretolt megfigyelőként funkcionáló drónok.
 
Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.