Az 5,44 milliárd eurós üzlet a teljes mobilos termékcsaládon kívül érinti a finnek szabadalmait, illetve térképszolgáltatását.
A tegnapi, Nokiához kapcsolódó cikkünkben éppen arról ejtettünk szót, hogy a Nokia számára mennyire fontosak a HERE szoftvercsalád szolgáltatásai, ma pedig kiderült, hogy a jövőben az lesz az egyik központi üzleti egység. Bekövetkezett ugyanis az, amitől a Nokia rajongók évek óta tartottak, illetve amit az üzleti világ már vár egy ideje: a Microsoft megvásárolta a Nokia Devices & Services részlegét.

5,44 milliárd euró kápéban  Elsőnek következzenek a rideg és hivatalos tények: a MS bejelentése szerint a vállalat 3,79 milliárd euróért megvásárolja a Nokia előbb említett üzleti egységét, illetve további 1,65 milliárd eurót fizet a Nokia szabadalmainak, illetve térképszolgáltatásának licenceléséért. Az összesen 5,44 milliárd euró értékű üzlet a tervek szerint 2014 első negyedévéig lezárul, amennyiben a felek megkapják a részvényesek, illetve hivatalos szervek engedélyét és hozzájárulását az üzlet lebonyolításához. 

A hivatalos közlemény szerint ebből a lépésből mindkét félnek csak előnye származik, hiszen a Microsoft tovább tudja erősíteni pozícióit a mobilkészülékek piacán, gyorsíthatja a fejlesztések tempóját, és nagyobb energiát lesz képes fektetni a marketinggel kapcsolatos erőfeszítésekbe. Ezzel együtt a Nokia megerősítheti üzleti helyzetét, és biztos alapot adhat a jövőbeli működésének. Steve Ballmer úgy fogalmaz, hogy „ez egy bátor lépés a jövőbe, egy win-win helyzet az alkalmazottak, a részvényesek és a két vállalat számára egyaránt.”

Stephen Elop és Steve Ballmer: újra egy hajóban

Most megmutathatja a Microsoft  A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a Nokia teljes mobilokkal, illetve okos készülékekkel foglalkozó részlege a Microsofthoz kerül (összesen 32 ezer alkalmazottal együtt), Stephen Elop értelemszerűen már nem a Nokia CEO-jaként folytatja, hanem a régi-új munkaadójának Devices csapatát fogja vezetni, amellyel így olyan készülékekért is felelős lesz, mint a Surface és az Xbox One. A Microsoft a megállapodással megszerzi a teljes Lumia termékcsaládot, illetve az összes nem okos telefont is, vagyis a MS az Apple-höz és a BlackBerry-hez hasonlóan egy kézben tarthatja a mobilok szoftveres és hardveres irányítását.

A Nokiának ezek után három nagyobb tevékenységi köre és üzlete maradt: a hálózati fejlesztésekkel foglalkozó NSN, a cikkünk elején említett HERE térkép és navigációs szolgáltatás, illetve az Advanced Technologies névre hallgató részleg, amely licenceléssel és egyéb üzletfejlesztésekkel foglalkozik. A Microsoft 10 éven keresztül használhatja a Nokia különböző szabadalmait, amiért cserébe a MS viszont biztosítja egyes szabadalmait a finnek számára. A HERE-el kapcsolatban kicsit szűkösebbek a lehetőségek, ugyanis a navigációs megoldással összefüggő szabadalmakat a Microsoft négy éven keresztül veheti igénybe, 

Az autót is felokosítja a Nokia 
Mától hazánkban is kapható a Nokia Lumia 925
Nokia Lumia 1020: kamerával durvulnak a finnek 

A megállapodás bejelentése után máris megindultak a vad találgatások és elemzések, amelyekből az egyik legfontosabb az, hogy a Microsoft elsősorban az alsó kategóriás Asha modellek miatt tartotta rendkívül fontosnak a Nokia mobilos divíziójának megszerzését, e modelleken keresztül sokkal nagyobb elérést kap a fejlődő országok felhasználói, vagyis a potenciális Windows Phone felhasználók felé. Az elemzők szerint ez a lépés egyértelműen el fogja dönteni, hogy a Microsoft, vagy a Nokia volt a gátja a Lumia készülékek rohamos terjedésének, ha egyáltalán a két vállalat bármelyike tehető ezért felelőssé.

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.