A válság és az adatrobbanás következtében világszerte új technológiákat és üzleti modelleket keresnek a vállalatok. Az adattárolással foglalkozó NetApp szerint azonban ezek kiaknázásához az is szükséges, hogy a teljes IT infrastruktúrában végigvigyék a szükséges fejlesztéseket.
Hirdetés
 

A gazdasági válság elhúzódása miatt a hazai nagyvállalatoknak is újból kellett gondolniuk, hogy miként alakítják át informatikájukat, a közelmúltban elfogadott különadók pedig további nyomást jelentenek a költséghatékonyság felé. A vállalati informatikában mindeddig az volt jellemző, hogy az egyes alkalmazásokhoz dedikált infrastruktúrát tartottak fent, ami azt eredményezte, hogy a nagyvállalatoknál akár több száz alkalmazás fut önálló „silókban”. A többletkapacitásokat nem lehet átcsoportosítani, így átlagosan 20-30 százalékos az informatikai infrastruktúra kihasználtsága.

 

 

Eközben változatlanul exponenciálisan növekedik a tárolt vállalati adatok mennyisége, aminek nem nem csak kapacitás-, hanem komoly költség- és menedzsment-igénye is van. Az informatikai büdzsék jelentős zuhanása miatt az informatikai szolgáltatások színvonalát a régi architektúrában lehetetlen akár szinten tartani, nem hogy növelni. Ezért újfajta technológiákat, modelleket keresnek az informatikai vezetők, hogy növelni tudják a szolgáltatások minőségét – magyarázta Bárány Zsolt, az adattároló-rendszerekkel foglalkozó NetApp hazai képviseletének vezetője a cég minapi sajtóbeszélgetésén, hogy a nemzetközi informatikai piachoz hasonlóan itthon is milyen problémák foglalkoztatják a vállalatok informatikai vezetőit.

 

 

Virtualizált adattárolók Az amerikai NetApp az utóbbi években rendre 20 százalékos növekedést könyvelhetett el, és az elmúlt üzleti évben árbevétele már elérte a 4 milliárd dollárt, amivel a külső tárolók piacán három helyet ugrott előre, és az EMC mögött immár a második legnagyobb gyártó. A dinamikus bővülést a cég annak köszönheti, hogy évek óta gőzerővel fejlesztik az adattároló-virtualizációval kapcsolatos technológiákat, amelyek a pénzügyi válságot követő megszorítások időszakában széles körben elfogadottá váltak.

 

- Az erős vas már nem elég, erős intelligencia is kell: fontos lett, hogy az adattároló hogyan kommunikál az informatikai környezettel – hangsúlyozta Bárány Zsolt, aki ugyan a cég hazai eredményeiről nem beszélt, de kérdésünkre elmondta, hogy immár több iparágból is rendelkezik jelentős hazai nagyvállalati ügyfelekkel.

 

Világszerte elindultak a vállalatok abba az irányba, hogy akár az üzleti kritikus rendszereket is szolgáltatásként veszik igénybe: a NetApp legnagyobb ügyfele, a T-Systems világszerte már számos multi - mint például a Shell, BMW, Heineken, Philips - több százezer SAP felhasználójának biztosít felhő alapú ERP szolgáltatást. Itthon jellemzően még csak itthon még kkv-knak ajánlanak virtualizált szolgáltatásokat, de már vannak olyan közepes és nagyvállalatok is, akik házon belül kezdték el átalakítani infrastruktúrájukat felhő alapúvá.

 

Bárány Zsolt a CIO'10 konferencián a válság IT-re gyakorolt hatásairól beszélt

 

Új termékek A NetApp szerint a virtualizáció előnyeinek kiaknázásához az is szükséges, hogy ne csak szerveroldalon, hanem teljes informatikai infrastruktúrában végigvigyék a virtualizációhoz kapcsolódó fejlesztéseket. Ennek a filozófiának a jegyében a NetApp a napokban bejelentette, hogy teljesen felújította a nagyvállalati és közepes vállalkozások számára kínált adattárolási portfolióját annak érdekében, hogy a vállalatok meglévő infrastruktúrájához szervesen tudjanak igazodni - hangsúlyozta Bernd Dultinger, a NetApp regionális kereskedelmi vezetője.


 

Közös portfólióban a Fujitsu és a NetApp tárolómegoldásai
Nincs válság: szétkapkodták az adattárolókat


A bejelentések szerint megújult a NetApp 3000-es és 6000-es adattároló sorozata, a DATA Ontap 8 beépített operációs rendszer új alverziója már adatmozgatás közben is optimalizálja az adatmennyiséget, az OnCommand kezelőszoftver csomag pedig immár valamennyi jelentős menedzsment szoftverrel integrálható.

 

A tavaly bejelentett együttműködés alapján a Cisco, a NetApp és a VMware bemutatta a referencia-architektúraként kínált FlexPod for VMware moduláris adatközpont-megoldását, amely kijelölt közös viszonteladó-partnereken keresztül érhető el, és amellyel a vevők gyorsabban áttérhetnek egy virtualizált, megosztott IT-infrastruktúrára. A NetApp egy egyszerűbb szoftverárazási struktúrát is bevezetett, amely révén az alapcsomag részeként további költségek nélkül még több értéknövelt szoftvert kínál.

 

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.