Papíron kiváló pénzügyi eredményekről számolhatott be a keresőcégből lett internetes óriás, ám az elemzők várakozásainak így sem sikerült maradéktalanul megfelelni.

Annyira nincs már válság az informatikában, hogy a Google most közzétett, második negyedéves eredményei annak ellenére okoztak csalódást, hogy szinte minden mutató tekintetében 20-25 százalékos növekedés látszik.

Hegymenet | A június 30-ával zárult mostani periódus bevételei 6,82 milliárd amerikai dollárt tettek ki, ami a partnereknek járó 1,73 milliárd levonása után sem rossz eredmény. Az előző év azonos időszakában a teljes bevétel 5,52 milliárd volt, ezt a mostani szám 24 százalékkal haladja meg. A bevételek összetétele szinte semmit nem változott egy év alatt. A pénzek kétharmada a Google saját oldalain futó szolgáltatásokból származik, míg a maradék zömmel a partneroldalakon elhelyezett hirdetésekből folyik be.

A nettó nyereség 1,84 milliárd dollár lett, ami szintén 24 százalékkal több, mint a tavalyi negyedévben elért eredmény. Ennek ellenére a befektetői elemzők nem voltak elégedettek, hiszen az egy részvényre számított nyereség tekintetében ennél is többet vártak.

Emberi erőforrás | A különbség egyik oka a Google fokozódó aktivitása lehet, amellyel az új, lendületbe jövő piacok, mint például a mobilinternetes hirdetések felé fordul. Ezzel összefüggésben majdnem 1200 embert, többnyire mérnököket és kereskedőket vett fel az utóbbi hónapokban a cég, és összlétszáma meghaladja a 21 800 főt. A munkatársak fizetése azonban a működési költségeken is meglátszik. Azok a bevételeknél is erőteljesebben, majdnem 30 százalékkal emelkedtek. Így fordulhatott elő, hogy a Google nyereségessége elmaradt a várakozásoktól.

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.