
A különböző elektronikai eszközök gyártói között az elmúlt időszakban már egyértelmű trend lett, hogy az emelkedő memóriaköltségeket már nem tudják "házon belül tartani", és az extra terheket néhol kifejezetten erőteljes áremelések formájában igyekeznek megosztani az ügyfeleikkel. Egy pár napja napvilágot előrejelzés alapján viszont a neheze még csak most jön.
A Jefferies Equity Research iparági szakértői véleményekre épülő beszámolójából az derül ki, hogy az idei harmadik negyedévben újabb 40-50 százalékkal drágulhatnak a különböző memóriacsipek, amit év végén még további 30-40 százalékos áremelkedés követhet. És hogy a hangulat még rosszabb legyen: az árszint vélhetően még itt sem fog tetőzni, mivel a drágulás jövőre is folytatódhat. A jövő évi növekedést ugyanakkor már "csak" 40-45 százalékosra saccolják éves alapon.
MI-ből lesz a cserebogár
A fentiekből maximum az emelkedés nagyságrendjét lehet újdonságnak tekinteni, hiszen a mesterséges intelligencia intenzív használata elképesztő méretű adatközponti építéseket, bővítéseket eredményezett, az új létesítményekben üzemelő szervereknek pedig többek között rengeteg memóriamodulra van szüksége. Ezek a megrendelések teljesen kimerítik a félvezetőgyártók kapacitását, akik a magasabb árrés miatt természetesen inkább az MI-központoknak megfelelő csipeket készítenek.
A memóriamodulok körül kialakult anomália a félvezetőszektoron belüli erőviszonyokat is dinamikusan alakítja. A szegmenssel kapcsolatos legfrissebb jelentés szerint idén közel ugyanannyit költ majd a világ memóriamodulokra, mint minden más félvezetőre összesen. A memfláció, azaz a memóriaárak elszállása a Gartner tavaszi becslése szerint a DRAM-ok esetében 125, a NAND flash moduloknál pedig 234 százalékos dárgulást hoz idén, és a piackutató akkori jóslata alapján ez az árszint vélhetően nem is fog érdemben csökkeni legalább 2027 végéig.
A memóriapaic domináns szereplői természetesen lubickolnak a különleges helyzetben, és a Samsungot követve nemrégiben az SK Hynix és a Micron értéke is átlépte a bűvös 1000 milliárd dolláros szintet. Mindez a hatalmas siker azonban nem biztos, hogy csak az MI-szerverek keltette kapacitáslekötéseknek köszönhető. Legalábbis ezt igyekszik jogi úton bizonyítani az a 17 felperes által közösen benyújtott beadvány, amely szerint a három gyártó szándékos és koordinált intézkedésekkel tornázta a memóriaárakat a lehető legmagasabbra.
A kaliforniai bíróságra beérkezett friss ügy sorsa természetesen még kétséges, de az tény, hogy nem ez lenne az első eset, hogy memóriagyártókat kapnak kartellezésen. Egy még az 1998. és 2002. közötti időszakra vonatkozó perben például a Samsung végül 300 millió dollárt, az SK Hynix pedig 185 millió dollárt kellett fizessen 2005-ben, mert más piaci szereplőkkel egyeztették az áraikat.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?