Újabb üzletággal jelenik meg Magyarországon a Huawei Technologies. A kínai távközlési berendezésgyártó hazai leánycége ma bejelentette, hogy nagyvállalati részlegével belép a vállalati és a kormányzati piacra.
Hirdetés
 
A globálisan 2010-ben alapított üzletág felhő alapú megoldásokat, energiatakarékos, környezetbarát adatközpontokat és videókommunikációs szolgáltatásokat, berendezéseket és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat fejleszt, értékesít és üzemeltet partnereken keresztül. Így lesz ez Magyarországon is, ahol éppen most folyik a viszonteladók keresése – tudta meg a Bitport.

Tavaly az első teljes évében az Enterprise részleg 9,2 milliárd jüanos (mintegy 920 millió dollár) forgalmat ért el világszerte. Az üzletág a következő 3-5 évben 15 milliárd dolláros éves globális bevételt tűzött ki célul.


Ambíciózus tervek  
– Most Magyarországon is beléptünk a kormányzati- és válallati infokommunikációs piacra – mondta Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója a csütörtöki budapesti bejelentésen, ahol kamionos roadshow keretében mutatták be az új üzletág portfolióját. Elhangzott továbbá, hogy a Huawei Enterprise a következő három év során a magyar infokommunikációs piac meghatározó szereplőjévé kíván válni.

A Huawei Technologies a világ 50 vezető távközlési szolgáltatójából 45-öt tudhat ügyfelei között. A kínai vállalat 150 országban van jelen, alkalmazottainak a száma eléri a 140 ezret. A társaság árbevétele 2011-ben 32,4 milliárd dollár volt, aminek a 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre . A cég 2005 óta van jelen Magyarországon, Pécsett és Komáromban egész Európát ellátó összeszerelő központot üzemeltet, Biatorbágyon és Üllőn pedig európai hatáskörű, logisztikai központot tart fenn.

Cserkúton is gyártat a kínai óriás
Van másik: Flextronicsra vált a Huawei

Egy év alatt ötödével hízott a félvezetőpiac

A szegmenst természetesen az MI-hájp legnagyobb haszonélvezője, az Nvidia dominálja, de azért a többiek se jártak rosszul.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.