A keresőóriás legutóbbi nagy bevásárlása nemcsak a fejlesztők és a gyártók körében váltott ki heves reakciókat, a tőzsde is markáns (és kellően furcsa) változásokkal reagált a hírre.
A Google nem feltétlenül a számára legjobb tőzsdei környezetben jelentette be a Motorola felvásárlását: részvényeik árfolyama az elmúlt hetekben kisebb hullámhegyektől eltekintve folyamatosan esett. Ráadásul a bejelentést sem követte a papírok árának fellendülése, a befektetők továbbra is negatívan álltak az új fejleményekhez. A legfrissebb hírek szerint pedig a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő intézet is leminősítette a Google-t, a részvényekre mostantól a "venni" helyett az "eladni" besorolást tartja helyénvalónak.


Leszálló ágban A Google részvényeinek gyenge szereplése és a versenytársak érdekes kiugrása több oldalról is megmagyarázható, a téma boncolgatásában Somi András, a KBC Equitas vezető elemzője volt segítségünkre. A szakértő szerint a Google bejelentését eleve egy kedvezőtlen gazdasági helyzet idejére sikerült időzíteni, továbbá a piac nehezen fogadta azt is, hogy a vállalat körülbelül 39 milliárd dolláros készpénzállományának közel egyharmadát költötte el "hirtelen" a Motorola bekebelezésére.

Az ügylet ráadásul a befektetők jó része számára egyelőre túl összetettnek tűnhet: a Google a szabványok megszerzésének fontosságát hangsúlyozta, talán egy kicsit túlzottan is. Így aztán még nem világos, pontosan mit kezd a vállalat az újonnan megszerzett cég összes többi tevékenységével, a telefonok és kiegészítő eszközök gyártásával.

Reménykedő ellenfelek Ha a keresőóriás részvényárfolyamának alakulása mellé pár versenytárs számait is beillesztjük, első látásra furcsán alakulnak az utóbbi napok eseményei. Az Apple papírjai ugyanis gyenge, a RIM és a Nokia részvényei viszont kifejezetten erőteljes emelkedést mutattak az akvizíciós bejelentést követően.


Somi András szerint az első magyarázat az Android ökoszisztémával kapcsolatos kaotikus jövőképben keresendő. Bár a többi Android licencpartner első nyilatkozatai diplomatikusan pozitívak voltak, egyelőre senki sem tudja, nem okoz-e törést a Motorola "kiemelése" a többi készülékgyártó és a Google között. Egy belső viszálykodás pedig teljesen egyértelműen az iOS, a BlackBerry és a Windows Phone 7 malmára hajtaná a vizet.

A Nokia és a RIM erősebb javulása ráadásul egy másik szempontból is megvizsgálható. Mindkét vállalat "eladósorban van", mindkettőjük neve gyakran bukkan fel olyan elemzések során, amikor a legvalószínűbb akvizíciós célpontokat keresik. A tény, hogy az eddig hasonló kategóriában kezelt Motorola Mobilityt megvásárolták, ráadásul nem is aprópénzért, most megemeli a szintén vevőkre váró többi vállalat ázsióját is.

A Google tőzsdei szereplését végeredményben az teheti helyre, ha minél hamarabb konkrét terveket mutatnak fel a megvásárolt Motorola összes tevékenységével kapcsolatban, és ha az Android-gyártók belső feszültségét legyőzve továbbra is egy egységes, sok gyártót tömörítő szövetség marad szemben a versenytársakkal.

Motorola Mobility: mit is vett pontosan a Google?
Nagy szám! Több tízezer szabadalom védi majd az Androidot
A Google megvette a Motorola Mobilityt

Rendőri fellépés vetett véget az első utcai ember-robot veszekedésnek

A kínai Makaón egy idős asszony támadta le a háta mögött tébláboló humanoidot, aki véletlenül alaposan ráijesztett.
 
A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.