Hivatalos közleményben is megerősítette a Google, hogy 12,5 milliárd dollárért megvásárolta a Motorola Mobilityt. A vállalat az Android pozíciójának felturbózását várja az üzlettől.
Többek között a Google hivatalos blogjában is megjelent a hír, mely szerint a vállalat megvásárolta a Motorola Mobilityt. A több mint nyolcvan éve, 1928-ban megalapított Motorola idén januárban vált ketté: a mobiltelefonokkal foglalkozó üzletág Motorola Mobility néven folytatta, az adatkommunikációs eszközöket és telekommunikációs berendezéseket fejlesztő divízió pedig a Motorola Solutions nevet kapta.

A vállalat az egyik legrégebbi Android-evangelista, bár a 2009 novemberében elstartoló Droid sorozatú készülékek főként az Egyesült Államokban lettek sikeresek.


Zöld robotok, előre!
Larry Page, a Google vezérigazgatója blogbejegyzésben tette közzé az akvizíció indoklását. "A Motorola teljes elkötelezettsége az Android alapú mobileszközök irányában az egyik olyan indok, ami megmagyarázza a két vállalat közötti természetes kapcsolódást. Együtt olyan csodálatos felhasználói élményt hozunk létre, amely az egész Android ökoszisztémát felturbózza a felhasználók, partnerek és fejlesztők számára egyaránt" - írja Page.

A bejegyzés kitér az Apple és a Microsoft mostanában is aktuális kísérleteire, amelyek az Android ellehetetlenítésére irányulnak. A Motorola megvásárlásával Page szerint az Android is megerősíti szabvány-portfólióját, így a mobil operációs rendszer jobban védhető lesz a különféle jogi támadásokkal szemben. A felvásárlással a Google közel 17 ezer mobilipari szabadalom és szabvány birtokába jutott.

Az Apple nemrég "tiltatta be" a Samsung legújabb androidos táblagépének európai forgalmazását, és a hírek szerint a Galaxy Tab 10.1 után a következő áldozat a Motorola Xoom lehet: arról egyelőre nincs hivatalos hír, hogy mit tervez a készülékgyártó jelenlegi termékkínálatával az új tulajdonos.

Izzadhatnak a Google partnerei Az első információk szerint a Google különálló vállalatként szeretné üzemeltetni a Motorola Mobilityt. A hírt elsőként kommentáló szakértők máris feltették az egyik legfontosabb kérdést: mit szól majd a fejleményekhez az összes többi Android-partner, többek között a HTC, az LG, a Samsung, a Sony Ericsson, az Acer, vagy a Huawei, akik szintén erős Android kínálatot fejlesztettek és gyártottak az utóbbi időkben.

Az Apple betiltatta a Galaxy Tab 10.1 európai forgalmazását
A Google kivégezte a navigációs vetélytársakat
Nagy Okostelefon Körkép - 2011. nyár

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.