Brutális ünnepi hajrá, az elemzőket is meglepő bevételek, és az első 50 milliárdos év: a Google-nek a számok szerint bejött 2012. Persze a részleteket megnézve már nem minden rózsaszín.
Tűkön ülve várták az informatikai szakértők a Google éves pénzügyi jelentését, hiszen idén a vállalat az első a nagy internetes cégek közül, amely beszámol teljes tavalyi évéről. Míg a hardvereket vagy épp szoftverlicenceket forgalmazók eredményeiről viszonylag könnyebb előrejelzéseket adni és pontos számokkal követni a piac alakulását, a jóval megfoghatatlanabb szolgáltatási és hirdetési világ alakulásáról csak ilyenkor lehet pontos képet alkotni. A Google például jól meg is lepte a kevesebbre számító elemzőket.


Sergey Brin a Google okos-szemüvegének prototípusában metrózik: kellenek
az új ötletek, mivel a bevételek terén még mindig egy lábon áll a vállalat


Kis karácsony? Nagy karácsony! A jelentés szerint egyértelműen az év végi, ünnepi szezon húzta fel leginkább a Google számait. Az utolsó tavalyi negyedévben a vállalat 14,42 milliárd dolláros forgalmat ért el, amely 36 százalékkal fejeli meg a 2011 végi eredményeket, a profit viszont megállt "szerény" 2,89 milliárdon, ami csupán 190 millió dollárral, 8 százalékkal magasabb az előző Q4-nél. Ez egyrészt azt is jelentheti, hogy szolgáltatásait (főleg hirdetéseit) összességében csak olcsóbban tudta eladni a cég, de akadnak azért komolyabb mínuszos területek is.

A legfontosabb ezek közül a Motorola Mobility, melynek felvásárlása - legalábbis közvetlen pénzügyi terkintetben - nem igazán sült el jól a Google számára, az egykori mobilcég teljesítményének következtében 353 millió dollárt kellett leírni veszteségként.

Összességében azonban a tavaly elért 50 milliárdos forgalom fontos mérföldkő, ilyen magas bevételt még nem ért el eddig a vállalat - 2011-ben az egész évet tekintve 38 milliárdon állt meg a számláló. A negyedéves 14,42 milliárd pedig az online piacot jóval kisebbre becsülő elemzőknek jelentett meglepetést, az előzetes várakozások ugyanis kétmilliárd dollárral kevesebbet jósoltak az év utolsó három hónapjára.

Apróbb egyenetlenségek Persze azért még így is akad fejcsóváló szakértői vélemény. Többen azt teszik szóvá, hogy a Google hirdetéseire vonatkozó cost per click érték, tehát a bevétel egy kattintásra vetített összege 6 százalékkal csökkent. Az sem túl jó hír, hogy Android és Nexus ide, Google TV oda, a bevételek elsöprő többsége még mindig az online reklámokból érkezik, az év végi 14,42 milliárdból pontosan 12,9.

Végül pedig azt is nehezebb kezelni, hogy a bevételek aránya egyre inkább elcsúszik az Amerikán kívüli területekre (az Egyesült Államokból az ünnepi negyedévben 6 milliárd folyt be a Google kasszáiba), így a cégnek vagy adózási trükköket kell bevetni, vagy a helyi szabályozások miatt kénytelen az óceánon innen hagyni bevételei egy részét.

Könnyen elfajulhat a Google és az EU vitája
Észak-Koreában keresgél a Google elnöke
Idén még nem lesz tömegtermék az okos Google-szemüveg

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.