Hiába mutatnak papíron szépen a világ egyik legnagyobb IT-szállítójának negyedéves számai, az elemzői várakozásoktól egy hajszállal elmaradó profitra részvényeladásba kezdtek az egyre idegesebb befektetők.

Az utóbbi napokban tapasztalható pesszimista világgazdasági hangulatban hozta nyilvánosságra utolsó pénzügyi negyedévének számait a hálózati megoldások piacán domináns Cisco Systems.

Bár bevételek 27 százalékkal haladták meg a tavalyi hasonló időszak számait, a 10,8 milliárd amerikai dollár kevesebb, mint a New York-i elemzők által remélt 10,88 milliárd. A nettó profit szintén elmaradt a várakozásoktól: az 1,9 milliárdos nyereség részvényenként 33 centnek felel meg, ám a szakértők 41 centet vizionáltak.

Amikor a sok is kevés | Mindez plusz az az előzmény, hogy az amerikai jegybank olyan intézkedéseket jelentett be, amelyek a kilábalás elhúzódását valószínűsítik azt eredményezték, hogy a negatív trendű kereskedési nap után bejelentett negyedéves számok további 8 százalékkal csökkentették a Cisco részvényárfolyamát.

John Chambers, a cég vezetője igyekezett elégedettnek tűnni az eredményekkel, de ő sem titkolta, hogy az elkövetkező hónapokra érdemes óvatos várakozásokkal tekinteni. Példaként említette az USA gazdaságának lassú növekedését, a munkahelyteremtés problémáit valamint az Európából érkező kedvezőtlen híreket. Ugyanakkor leszögezte, hogy a Cisco üzleti modellje és profittermelő képessége biztosíték arra, hogy a bizonytalan gazdasági környezetben is eredményesen tudjon működni a cég.

Óvatos duhaj | A most zajló első negyedév bevételeivel kapcsolatban Chambers 18-20 százalékos növekedést remél a 2009-es számokhoz képest. Mivel elemzők ebben a tekintetben 10,95 milliárd dollárt vártak, és Chambers előrejelzése a legjobb esetben is 10,82 milliárd dollárt jelent, érthető, hogy a piac ideges lett. Az óvatosság azonban nem alaptalan, hiszen a Gartner éppen a napokban volt kénytelen negatív irányban módosítani a vállalatok informatikai költésére vonatkozó idei prognózisát.

A Cisco kilátásai azonban ennek ellenére tényleg nem rosszak, hiszen az utóbbi időben végrehajtott felvásárlásoknak köszönhetően erős és széles portfólióval rendelkezik. Ráadásul a további akvizícióknak sincs akadálya, hiszen az erre fordítható likvid pénzállomány növekedett is az elmúlt hónapok során: közel 40 milliárd dollár vár bevetésre. A jövővel kapcsolatos pozitív várakozásokat erősítheti az a tény is, hogy az utóbbi három hónapban 2000 dolgozót vett fel a Cisco, és további 3000 fős állománybővítést terveznek.

Évente több mint 2000 milliárd forintot tapsolunk el webshopokban

A PwC felmérése szerint a hazai online vásárlók körében egyre népszerűbbek a külföldi áruházak, de a belföldi kereslet is egészséges emelkedést mutatott az év első felében.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.