Bár most még nincs kifejezett fókuszban, a jövőben a pénzintézetek is erősen támaszkodnának a közösségi médiában rejlő lehetőségekre - derült ki egy felmérésből.
Hirdetés
 

Kiemelkedő szerepet szánnak a közösségi médiának az ügyfélkapcsolatokban a német pénzintézetek – derült ki az IFUA Horváth & Partners felméréséből. A tanácsadócég 50 bankot, biztosítót és más pénzügyi szolgáltatót kérdezett meg az értékesítés gyakorlatáról Németországban, Ausztriában és Svájcban.

Mint az az alábbi grafikonból kiderül, jelenleg inkább semleges a pénzintézetek hozzáállása a közösségi média üzleti célú felhasználásával kapcsolatban. A felmérés során azonban arra is rákérdeztek, hogy az elkövetkező években miként látják a válaszadók a Facebook, a Twitter és egyéb csatornák potenciálját vállalatuk működésében.

A közösségi média jelentősége a pénzintézeteknél most (kék) és a jövőben

(A kép kattintásra nagyítható)

Mindenből egy kicsit (többet)  Ezekből az látszik, hogy piackutatásra, piac- és márkaépítésre, az ügyfélszolgálat optimalizálására egyaránt erőteljesebben kívánják majd használni ezeket a megoldásokat. A közösségi média lehetőségeit a szervezeten belüli kommunikációban is hangsúlyosabban fogják bevetni. A munkatársak közötti információcserére, tudásmenedzsmentre például intranetes wikit alakítanának ki.


Kiderült, hogy a német bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók eddig nem különösebben törődtek azzal, hogy összhangba hozzák az értékesítési stratégiával a közösségi média használatát, illetve az ezzel kapcsolatos terveiket, most viszont már szeretnének ezen változtatni. Ezek a folyamatok nyilvánvalóan más régiókban, a német pénzintézetek leányvállalatainál, így Magyarországon is érzékelhetőek lesznek az elkövetkező hónapokban, években.

Az email lassan már vállalati környezetben sem menő
A közösségi média megtérülése nehezen mérhető

Legyalulja és újrarendezi az okostelefon-piacot a memóriahiány

Az IDC éves alapon 13 százalékos visszaesést jósol az értékesítésben, de lesznek mélyreható változások is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.