A vizsgált hónapban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma 801 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő - legnagyobb - kábelszolgáltatók előfizetései az év első hónapjában 821 ezerre csökkentek. Az FTTx, vagyis - az épületig, lakásig, irodáig - optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 270 ezer előfizetés volt a hónap végén - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) eheti közleményéből. A hatóság becslése szerint a fentiek alapján az év első hónapjában 2 millió 88 ezer vezetékes szélessávú előfizetés volt hazánkban,
A négy muskétás ■ A szélessávú internet-hozzáférés esetében, a teljes (becsült) piacra vonatkozóan - valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve - a Magyar Telekom 34,8 százalék, a második UPC 20,6 százalék, míg a harmadik legnagyobb szolgáltató Digi 12,7 százaléknyi részesedéssel bír. Kétszámjegyű piaci tortaszelettel bír még az Invitel a maga 10 százalékos részesedésével.
A vezetékes hangszolgáltatások esetében, a teljes (becsült) piacot alapul véve legnagyobb piaci részesedése a Magyar Telekomnak van, ez 61,7 százalékot jelent január végén. Második helyen az Invitel áll 13,5 százalékkal, ezután a UPC 10,6 százalékkal, majd a Digi 8,1 százalékkal következik a sorban.
Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 378 millió, IP-alapon pedig 114 millió percnyi hívást kezdeményeztek januárban. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 168,6 perc volt.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?