A Juniper Research legfrissebb tanulmánya szerint öt éven belül rohamosan elterjednek a mobilos fizetési megoldások. A fejlettebb régiókban már a mindennapos tranzakciókat is telefonon bonyolítják majd.
A Mobile Payments Strategies nevű jelentés szerint 2015-ig az idén tervezett 240 milliárd dollárról 670 milliárdra nő a mobiltelefonnal kifizetett összegek nagysága. A Juniper a vásárlások bruttó értéket vette alapul, tehát ekkora lesz a teljes összeg, amely mobiltelefonok felhasználásával cserél gazdát.


Minden adott lesz Az elemzés szerint négy év múlva "digitális áruk" generálják majd a vásárlások 40 százalékát. A mobilfizetés három csúcsrégiója Kelet-Ázsia és Kína, Nyugat-Európa, illetve Észak-Amerika lesz, tehát a jelentés Magyarországon még további papírpénz-gyűrögetős éveket feltételez. A fejlődő országokban viszont 2013 lesz fontos év, amikor a jelentés alapján egyértelművé válik majd, hogy a "digitális pénz" sok helyen biztonságosabb fizetési mód a hagyományos megoldásoknál.

A mobilfizetés előretörésének katalizátora az NFC technológia elterjedése lesz: 2014-ben már 50 milliárd dollárnyi vásárlást bonyolíthatunk az érintés nélküli megoldással. A Juniper szerint 2011 és 2012 lesz az NFC aranykora, és azok a vállalkozások profitálnak a legjobban a technológiából, amelyek a jövő év végéig valamilyen módon bekapcsolják saját szolgáltatásaik mellé.

Mindenhol fizethetnénk a mobilunkkal
A PayPal szerint lopás a Google mobil pénztárcája
Jön a telefonbankkártya

Látótávolságra került a 3D-nyomtatott emberi bőr

Svéd kutatóknak sikerült áttörésként értékelt eredményeket felmutatni egy olyan területen, amely a következő szintre emelheti az orvostudományt.
 
A vállalati IT-rendszerek egyik legnagyobb kihívása ma már nem a hardver beszerzése vagy a szoftverek integrációja, hanem az üzemeltetés. A modern storage-megoldások válasza erre az automatizáció és a menedzsment egyszerűsítése.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.