Az Egyesült Államokban régóta keresnek technikai jellegű megoldásokat az ittas vezetők kiszűrésére, amelyek alkalmazása egy új javaslat szerint néhány év múlva már kötelező is lehet.

A nagy amerikai autóipari cégek és a közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) az elmúlt évtizedben folyamatosan vizsgálta azokat a technológiai lehetőségeket, amelyekkel sikeresen lehetne visszaszorítani a befolyásolt állapotban való járművezetést, illetve az abból eredő baleseteket. A legutóbbi, 2017-es éves statisztika alapján majdnem 11 ezer amerikai vesztette életét az utakon olyan szerencsétlenségekben, amelyekben részeg sofőrök is szerepet játszottak; ez az emberi tragédiákon túl nagyságrendileg 200 milliárd dolláros kárt okozott a közösségnek, figyelembe véve az ilyen balesetek közvetett és közvetlen anyagi következményeit.

Az Egyesült Államokban most egy republikánus és egy demokrata szenátor közösen tervezi benyújtani azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az autógyártóknak a következő évtized derekáig az ittas vezetést akadályozó technológiákat kellene telepíteniük új járműveikbe. Ez egész pontosan azt jelentené, hogy a kötelezettség a javaslat esetleges elfogadásától számítva négy éven belül lépne, és a törvény a szövetségi kormányt, az iparági szereplőket, a beszállítókat, az egyetemeket és más érintett szervezeteket is rászorítaná, hogy működjenek együtt egymással a megfelelően felszerelt autók lehető legkorábbi megjelenéséért.

A gyerekzár mellé jöhet a zéró alkohol funkció is

A politikusok meggyőződése szerint a jelenlegi helyzetben ennyi idő elég lesz a megfelelő megoldások piacosításához, törvényi szabályozásra pedig azért van szükség, mert égetően fontos problémáról van szó, az érintett gyártók viszont sokszor elutasítók a hasonló ajánlásokkal szemben. Ennek megfelelően az optimális eredményhez szükség lenne ugyan a gyártók támogatására is, de a szóban forgó technológiák bevezetését akkor is keresztül kell vinni, ha ez a támogatás valamilyen okból elmaradna. A javaslat fontos eleme egyébként, hogy a bevezetést előkészítő pilot program kidolgozását az illetékes szövetségi ügynökségekre bízza.

Az NHTSA a maga részéről összesen 50 millió dollárt invesztált a szóban forgó technológiák fejlesztésébe az elmúlt 10 évben, amelyeket Maryland és Virginia államban már most is valós forgalmi körülmények között tesztelnek. Itt olyan megoldásokról van szó, amelyek már azzal is képesek megmérni a sofőr véralkoholszintjét, hogy az megfogja a kormánykereket, másrészt különféle szenzorokkal monitorozzák a vezető légzését és szemmozgását, ami ugyancsak elárulhatja, ha valaki ittasan ül a volán mögé.

Ilyen készségekkel már a Volvo is próbálkozik, bekapcsolva a Volvo on Call szükséghelyzeti seglyszolgálatot vagy limitálva a jármű végsebességét abban az esetben, ha a sofőr a rendszer megítélése alapján részeg, fáradt, vagy vezetés közben a telefonjával szórakozik. Az NHTSA szerint hasonló eszközökkel egyetlen év alatt akár 7 ezer életet lehetne megmenteni egyedül az Egyesült Állmokban, különös tekintettel arra, hogy a számítógépek gyerekvédelmi funkcióihoz hasonlóan a szülők beállíthatnának a járműveken egy "zéró alkohol" programot, ami szükség szerint egyszerűen nem engedné vezetni a 21 éven aluliakat.

Közösség & HR

Fekete péntekjük volt Amerikában a csipgyártóknak

A lavinát a Broadcom várakozásoktól elmaradó jelentése indította, ami után az MI-csipek szállításában érdekelt gyártók részvényei testületileg kezdtek gyengülni.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.