Alighanem komoly hatása lesz a világ egyik legnagyobb informatikai cégének tegnap tett nyilatkozatának. Az eBay ugyanis most hozta nyilvánosságra, hogy komoly bűncselekmény nyomaira bukkant. A kezdetekben gyorsan változó információk és a fokozatosan konkretizálódó céges kommunikáció alapján jelenleg biztosnak tűnik, hogy legalább 145 millió felhasználó személyes adatához fértek hozzá. Az e-kereskedelmi óriás jelszócserére kéri az érintetteket.
15 magyarországnyi ügy
Az eset ezzel mindenképpen bekerül az informatikai bűnözés történelemkönyvébe, hiszen ilyen nagyságrendű incidensre nemigen van példa. Az adatlopás még február végén, március elején történt, de csak május elején fedezték fel a problémát. A cég képviselői azonnal értesítették a hatóságokat, a nyomozók pedig a hét elején zárták le a vizsgálatokat, amelyek megerősítették az illetéktelen adathozzáférés tényét.
A támadók néhány alkalmazott belépési kódjának megszerzésével voltak képesek a vállalat belső hálózatához hozzáférni és onnan email és posta címekhez, titkosított jelszavakhoz, telefonszámokhoz, születési adatokhoz jutni. A tájékoztatás alapján pénzügyi információkhoz, például az eBay rendszerében használt és egyébként szintén a cég tulajdonában lévő PayPal adatbázisához nem fértek hozzá a támadók. Azt nem lehet megmondani, hogy a megszerzett jelszavak közül mennyit sikerült feltörni, ha egyáltalán sikerült, mindenesetre egyelőre nem találtak bizonyítékot bármilyen, az adatok birtokában elkövetett visszaélésre.
Biztos, ami tuti
Az eBay minden érintett felhasználójának értesítést küldött, amelyben a jelszó megváltoztatására kéri ügyfeleit a cég. Aki nem kapott ilyen értesítést, annak is ajánlott váltani a biztonság kedvéért. A jelszócserét minden olyan oldalon és rendszerben javasolt elvégezni, ahol a belépéshez ugyanazt a jelszót adta meg az ember. Ez, azaz ugyanazon jelszó többszöri használata egyébként sem túl biztonságos módszer, pontosan az ilyen jellegű problémák miatt.
Az eBay felhasználói jelszó ide kattintva változtatható meg.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?