Két év alatt mintegy 6 milliárd forintot fordít szolgáltatásainak a digitalizálására a K&H Bank. Az elektronikus fizetési megoldások korszerűsítésére tavaly már elköltött másfél milliárdot. Ebből újult meg a bank weboldala, a mobilbanki és az e-banki és a webes értékpapír-kereskedési rendszer, a WebBroker is – jelentették be a pénzintézet mai tájékoztatóján.
Az ügyfélek 80 százaléka már e-bankol
A digitalizáció az ezredfordulóval vett lendületet a banknál, ahol először az e-banki szolgáltatás indult el, amelyet ma már több mint fél millió ügyfél, a teljes ügyfélkör 80 százaléka vesz igénybe, az ügyfelek száma évente nagyságrendileg 10 százalékkal növekszik. Az e-bankon keresztül havi több, mint egymillió forintátutalási tranzakció zajlik.
Újabb fordulatot a 2013-as év hozott, amikor bevezették a K&H-nál a mobilbankolást. Ez még az e-banknál is sokkal népszerűbbnek bizonyult, tavaly a szolgáltatást használó ügyfelek száma közel 70 százalékkal nőtt, idén duplázódással számol Rajna Gábor, a bank fiókhálózati és támogatási igazgatója. A szakember az is elmondta, hogy a mobilbankban az ügyfelek leggyakrabban a számlaegyenlegüket ellenőrzik, de népszerű a pénzátutalás és a bankkártya napi limitjének a beállítása is.
Az azonosítás újabb lépcsőfoka: mobil-token
Fontos szempont volt a mobilos fejlesztéseknél a biztonság növelése, ennek nyomán ma már háromféle azonosítási technológiát is támogat a pénzintézet. Az eddig megszokott sms-azonosító mellett létezik a chipkártyás megoldás, illetve a legutóbbi fejlesztések keretében megjelent a kétlépcsős azonosítást jelentő mobil-token alkalmazás, amivel teljesen szoftveralapúvá válik az e-bankolásból korábban már ismert tokenes azonosítás. A biztonságosabb megoldások révén nőtt a mobilon utalható összegek felső határa a korábbi 50 ezerről egymillió forintra, de a tokenes megoldással akár 10 milliós tranzakció is lebonyolítható.
A mobilbankolás kapcsán elhangzott, hogy a K&H a jövőben sem kíván csatlakozni a Mobiltárca együttműködéshez. Indoklásul a szakemberek megjegyezték, hogy a pénzintézetnél nem hisznek a SIM-alapú wallet megoldásokban.
A digitalizáció újabb lépcsőfokát jelentette tavaly júliusban a K&H tervező megtakarítási számlájának a bevezetése, amit a szakember a megújulás első valóban digitális termékének nevezett. Az ügyfelek nemcsak a megtakarításaikat, hanem a hitelfelvételüket is intézhetik távoli üzemmódban az ugyancsak a múlt évben bevezetett távhitelezési szolgáltatás keretében.
Ehhez kapcsolódóan azokban a fiókokban, ahol nincs hitelszakértő, videókonferencia segítségével kaphatnak szaktanácsot az ügyfelek. A múlt évhez kapcsolódik az első készpénzmentes fiók megnyitása Budapesten, amelyet a későbbiekben több hasonló követ majd – ígérte Rajna Gábor.
A fiókokban is e-bankolhatnak az ügyfelek
Az újításoknak köszönhetően könnyen áttekinthető felületet kapott a KBC Equitas WebBroker, ahol hetente közel 3 ezer felhasználó fordul meg, leginkább a férfiak foglalkoznak webalapú befektetésekkel.
Többképernyős módon és hasznos kalkulátorokkal kiegészülve újult meg maga a weboldal is. A digitalizáció kiterjedt a bankfiókokra is: szinte minden egységben elhelyeztek az e-bank használatára alkalmas laptopoka és okostelefonokat. Egy másik fejlesztésnek köszönhetően pedig minden bankfiókban ingyenes wifi áll rendelkezésre.
Rajna Gábor kiemelte, a fejlesztésekkel a megváltozott ügyféligényeknek kívánnak megfelelni. És mivel az eddigi tapasztalatok szerint az elektronikus bankolást kedvelő ügyfelek fordulnak meg a leggyakrabban a bankfiókokban is, a digitalizáció miatt nem kell bezárni fiókokat, és az ott dolgozók létszámát sem csökkentik.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?