Megnéztük, milyen újdonságokkal erősít a HP felvásárlással lendületbe hozott nyomtatási üzletága, és milyen PC-k érkeztek Magyarországra a vállalat legfrissebb fejlesztései közül.

A nemrégiben bejelentett HP-Samsung házasság várható eredményeiről számolt be a hazai szaksajtónak a cég technológiai szakértője, aki bemutatta a hardvervilág idei, már Magyarországon is elérhető HP-s újdonságait. Ezek között helyet kapott a világ legkisebb otthoni multifunkciós nyomtatója, egy hipervékony notebook, a legkisebb asztali PC és a legújabb ultrakönnyű 2-in-1 készülék is.

Rámennek a nagyobb oldalakra

A leglátványosabban az A3-as nyomtatók piacán hozhat változást a Hewlett Packard kettéválása nyomán HP Inc. néven tovább élő PC-s/nyomtatós üzletág számára a Samsung nyomtatóbizniszének nemrégiben bejelentett felvásárlása – emelte ki Mayer János. Az összeolvadás révén a HP, amelynek az eddigi A3-as kínálata meglehetősen szegényes volt, tavaszra mind a lézeres, mind a tintasugaras piacon megjelenik. Az első közös fecskék csak szerződéses üzemeltetésben, vagyis "klikk-díjas" verzióban érhetők majd el az üzleti felhasználok számára, a megvásárolható változatok pedig jövő őszre várhatók.

Ezzel szemben már itthon is beszerezhető szinte kellékanyag-árban, nettó 20 ezer forintért a világ legkisebb otthoni multifunkciós nyomtatója. A HP DeskJet 3785 feleakkora, mint a kategória más készülékei, de nyomtatási, lapolvasási és másolási képessége mellett iOS, Android és Windows alapú mobileszközökhöz is egyszerűen csatlakoztatható. A közösségi tartalmak a Social Media Snapshots és a Printbot alkalmazással küldhetők azonnal papírra.

A technológiai szakértő szerint a HP mérettel kapcsolatos fejlesztési irányát az határozta meg, hogy az otthoni nyomtatópiacon egyre többen keresik a kisebb eszközöket. Ezzel szemben visszaszorulóban az otthoni fotónyomtatás, ezért is van ma már jóval kevesebb fotónyomtató a HP kínálatában.

Az üzleti nyomtatók piacán a tintasugaras technológia és a mobil nyomtatók törnek előre. Ezek legújabb HP-s példája az Officejet 252, mobil all-in-one. A mobil nyomtatás a wi-fi irányába indult el, emiatt a korábbi bluetooth technológiáról végre erre váltott a HP is. A 100 ezer forintba kerülő, kis helyigényű eszköz akkumulátora hosszú üzemidejű, állítólagnormál leterheltség mellett heti egyszeri töltéssel is beéri.

Windows 7-es üzleti noteszt, valaki?    

Az idei HP-s legek egyik zászlóshajója a Spectre, a márka legvékonyabb hordozható számítógépe, amelynek alumíniumháza mindössze 10,4 milliméter vastag. Az ultravékony család másik elit tagja a Folio, amelynek 12,5 colos kijelzője 4K felbontásra képes, a készülék súlya pedig egy kilónál kevesebb. Ezek az üzleti laptopok már a 400 ezer forint feletti készülék kategóriába tartoznak, és mint megtudtuk, nem csak Windows 10-zel, hanem igény szerint Windows 7-tel is megvehetők.    

A HP Elite klub már itthon is kapható további eszköze, az x2 1012 már a notebook-kategória évek óta leggyorsabban növekvő szegmensébe, a 2-in-1 kategóriába sorolható. A 8,1 milliméter vastag, egy kilogrammnál is könnyebb készülék 12 collos, Full HD kijelzővel rendelkezik, beépített, állítható támasztékkal.

Asztali PC-ben is újított az amerikai márka, az üzleti felhasználásra tervezett EliteSlice ugyancsak a legkisebb a maga kategóriájában, mint az első vezeték nélküli csatlakozást lehetővé tevő, ráadásul moduláris asztali gép. A WirelessChargingCover a Slice-ra helyezett mobileszközök azonnali töltését teszi majd lehetővé, bár csak 2017 első felétől lesz elérhető.

Az AudioModule a Bang&Olufsen közreműködéséve tervezett 360 fokos hangszóró, amely duális mikrofonnal kiegészítve alkalmas konferenciahívások lebonyolítására is. Az OpticalDisk Drive (ODD) modul pedig CD vagy DVD írást tesz lehetővé. A Slice az első olyan eszköz, amely egyetlen USB-C csatlakozón keresztül tölthető, akár egy erre alkalmas monitorra csatlakoztatva.

Csúszik a "szupereszköz", az x3 megjelenése

A fentiekkel ellentétben némileg csúszik az egyik nagyágyúnak beharangozott kimondottan üzleti felhasználásra tervezett mobileszköz, a HP Elite x3 bevezetése. A tabletként, asztali PC-ként és mobiltelefonként egyaránt használható LTE-képes eszközt 4 GB RAM-mal és 64 GB belső memóriával szerelték fel. A céges alkalmazásokat a HP Workspace-en, egy virtuális PC-n keresztül teszi elérhetővé a készüléken.

Asztali gépként opcionális dokkolóval, laptopként pedig a Mobile Extenderrel használható. Utóbbi egy háttértároló, RAM és processzor nélküli, alig egy kilós, saját akkumulátorral rendelkező, 12,5 collos HD kijelzővel szerelt laptopvázat jelent, amihez az eszköz USB-C csatlakozón vagy Wi-Fi-n keresztül tud

Piaci hírek

Csoda történt! Nyereséges lett egy MI-fejlesztő

Vagy legalábbis lesz a most futó negyedévben, ha hinni lehet az Anthropic befektetők elkápráztatását célzó bemutatójának. A folyamatos profitabilitás azonban középtávon még náluk sem reális.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.