A távközlési berendezéseket gyártó finn cég a napokban jelentette be takarékossági csomagját.

Egy évvel azután, hogy a Nokia bejelentette, 15,6 milliárd eurót fizet a francia Alcatel-Lucentért, a vállalat belekezd egy átfogó átszervezésbe. A cél a költségcsökkentés: 2018-ra nagyságrendileg 900 millió eurós megtakarítást szeretnének realizálni éves szinten – ezt a célt már tavaly, a felvásárláskor bejelentette a vállalat. És mint ahogy az lenni szokott, ennek egyik fontos eleme lesz a létszámcsökkentés.

Csökkentik az átfedéseket

A leépítések elsősorban olyan területeket érintenek, ahol nagy az átfedés a két vállalat tevékenységében. Így érinti a vállalat adminisztratív egységeit, a regionális és az értékesítési szervezetet, de hozzányúlnak a K+F-hez is.

A finn és a francia vállalatnak együttesen mintegy 100 ezer alkalmazottja van, és a Bloomberg forrásai szerint mintegy 14 százalékuk kerülhet lapátra 2018-ig. Egyelőre csak a finnországi leépítések mértéke ismert: ott 1300 munkatársától válik meg a vállalat, miután a múlt évben már egy hullámban ezer munkahelyet megszüntettek.

A vállalatnak jelenleg Finnországban közel 7000, Franciaországban 4400, míg Németországban 4800 alkalmazottja van. A The Wall Street Journal információi szerint a németeket is érzékenyen fogja érinteni a leépítés, ott 1400 dolgozótól válnának meg.

Betartják, amit a franciáknak ígértek

A legkisebb mértékben a francia jelenlétet érinti majd a leépítés. Mint arról az Alcatel-Lucent felvásárlásával kapcsolatban a Bitport is írt, a Nokia kezét némileg meg is köti, hogy a felvásárlás jóváhagyásához ígéretet tett arra, hogy csak olyan mértékű leépítés hajt végre Franciaországban, amelyet korábban az Alcatel-Lucent betervezett. A hírek alapján úgy tűnik, Rajeev Suri vezérigazgató tartja is magát az ígérethez, amit állítólag magának François Hollande elnöknek tett: mindössze 400 embert terveznek elküldeni, de ellensúlyozzák is a leépítést, mivel 2018-ig, az átalakítás végéig fel is vesznek mintegy félezer embert K+F területre.

Teljesen hivatalosan számot csak Finnországról közölt a vállalat. A többi országról Rajeev Suri szerint még korai lenne konkrét számokat mondani, mivel egyelőre még vizsgálják az egyes országokban a jogszabályokat és gyakorlatokat. A vállalat megkezdte a tárgyalásokat a szakszervezetekkel és az üzemi tanácsokkal.

Változnak a fókuszpontok és a működés

A takarékossági intézkedések azonban nem csak elbocsátásokat jelentenek. Átalakítják és minden fölösleges sallangtól megszabadítják többek között a gyártást, a beszerzést, az ellátási láncot is az új fókuszoknak megfelelően. Ugyanis a vállalat a jövőbe mutató technológiákra próbál koncentrálni: az 5G-re, a felhőre és dolgok internetére (IoT).

A leépítés finnországi megítélését tükrözi a finn mérnökszövetség elnökének, Pertti Porokarinak a nyilatkozata, aki szerint ezt a meccset a finn munkások elveszítették a franciákkal szemben. A leépítés azért is jön rosszul a finneknek, mert egy ideje az egész gazdaság gyengélkedése miatt aggasztóan emelkedik az országban a munkanélküliség.

Közösség & HR

Rasszista, gyűlölködő, Hitler-imádó posztokat tolt Musk "javított" chatbotja

A Grokot fejlesztő xAI alig győzi törölni az alig néhány nappal ezelőtt továbbfejlesztett generatív algoritmusból áradó szemetet.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.