Az amerikai technológiai nagyvállalat negyedéves jelentése várakozásokon felüli számokat hozott, ami gyorsan meglátszott a részvényárfolyam mozgásán is.

Több mint 12 százalékot drágultak az Oracle papírjai, miután a cég tegnap délután közzétette a 2022-es pénzügyi évét záró periódusban elért eredményeket. A mostanában ritkán látott tőzsdei rali annak köszönhető, hogy az adatbáziskirály az előzetesen egyébként bizakodó szakértői várakozásokra is rá tudott még tenni pár lapáttal.

Úgy 5, hogy tulajdonképpen 10

Ami a május végén negyedévet illeti, az összbevétel 11,84 milliárd dollár lett, ami 5 százalékkal haladja meg az előző évben ilyenkor elért forgalmat, miközben az elemzői konszenzus 11,66 milliárdot vetített előre. A helyzetet még kedvezőbbre festi, hogy a devizárfolyam-változások kiszűrésével az expanzió a 10 százalékot is elérné.

A felhőszolgáltatásokból és licenctámogatásból származó bevételek 3 százalékkal 7,6 milliárd dollárra nőttek. Míg a felhőalapú és helyi licencbevételek - 2,5 milliárd dollárnyi forgalmat bonyolítva - 18 százalékkal hoztak többet, mint egy évvel korábban. Egyedül a már jóval 1 milliárd alatt hozó hardvereknél esett éves alapon 3 százalékkal a bevétel, ám ez is pozitív maradt volna, amennyiben az árfolyamhatás nem torzítja el az eredményeket.

 

Oracle pénzügyi eredmények, 2021/Q4
Infogram

 

Üzemi eredmény szintjén gyakorlatilag lemásolta tavalyi önmagát az Oracle, a nettó profit soron viszont jelentős visszaesést látni. 2021 hasonló időszakában még 4 milliárd dollár volt a tiszta nyereség, most viszont ez 3,2 alá bukott. A bő 20 százalékos romlás vélhetőleg azért nem szegte a befektetők kedvét, mivel az egyszeri tételektől megtisztított, egy részvényre jutó profit összegszerűleg megegyezik a tavalyi szinttel. Ráadásul piaci elemzők a ténylegesen elért 1 dollár 54 centnél sokkal gyengébb eredményre, 1,37 dollárra számítottak.

A 2022-es teljes pénzügyi évben az Oracle 42,4 milliárd dollárt forgalmazott, ami 5 százalékkal haladja meg a 2021-ben elért bevételszintet. A 12 hónapos periódust nézve a nagy (és kiemelten fontos) részlegek egyaránt jól teljesítettek. A felhőszolgáltatásokból és licenctámogatásból származó bevételek 5 százalékot erősödve, 30,2 milliárd dollárra nőttek. A felhőalapú licenc- és on-premise bevételek 5,9 milliárd dollárnyit számláztak, ami 9 százalékos éves bővülésnek felel meg.

Minden rendben

Az eredményeket kommentálva Safra Catz kiemelte, hogy a cég "jelentős keresletnövekedést" tapasztalt a felhőinfrastruktúra iránt. A vezérigazgató szerint ez a bevételnövekedési kiugrás azt jelzi, hogy az infrastrukturális üzletág mostanra hiper-növekedési szakaszba lépett.

Cloud & big data

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.