A lengyelek véget vetnek a névtelen SIM-ek korszakának. Nálunk kezdettől regisztrációkötelesek a prepaid SIM-ek, igaz semmi nem tiltja azok anonim továbbadását.

Már alá is írta a lengyel köztársasági elnök azt a terrorellenes törvényt, aminek egyik pontja kötelezővé teszi a mobil feltöltőkártyák regisztrációját. Ez véget vet az anonim SIM-kártyák világának, a jövőben minden prepaid kártya mögött meghatározott ügyfélnek kell állnia. A feltöltőkártyák vásárlásakor meg kell adni a személyi adatokat, beleértve a Lengyelországban 1979-ben bevezetett személyi számot (PESEL) is. A kiskorúaknak a szülők vehetnek ilyen kártyát, és az ő adataikat regisztrálja a rendszer.

A már forgalomban lévő kártyákra is vonatkozik

A feltöltőkártyával már rendelkezőknek is kötelező lesz utólag regisztrálniuk a rendszerbe. Ha nem teszik, akkor a szolgáltató február 1-én inaktiválja  a SIM-et.

Bár a lengyel PMR piackutató szakértői szerint a regisztráció nem lesz egyszerű (szép marketinges nyelven: kihívás lesz a szolgáltatóknak), várhatóan több haszonnal jár, mint veszteséggel az operátoroknak és ügyfeleiknek is. Az első probléma mindjárt az, hogy Lengyelországban a prepaid SIM-ek aránya közel 46 százalék, és az ezeken lebonyolított forgalom adja a szolgáltatók bevételének durván az ötödét.

Na de hol a haszon? Az ügyfeleknek ott, hogy a szakértők azt valószínűsítik, hogy a kötelező regisztráció hatására felfut a számhordozás. Az operátoroknak többet kell foglalkozni prepaides ügyfeleikkel, ami azt jelenti, hogy ebben a szegmensben is intenzívebbé válik az ügyfelekért folytatott verseny. A szolgáltatóknak meg ott, hogy a prepaidek megszemélyesítése egyben kiszűri az inaktív felhasználókat is, így az operátorok tisztább képet kaphatnak saját ügyfélbázisukról. Az is valószínűsíthető, hogy a kötelező regisztráció megnöveli az átvándorlást a prepaidből a számlás szerződések felé, ami felpörgetheti a promóciós ajánlatokat, hogy a szolgáltatók megtartsák a meglévő ügyfeleket, vagy – kedvezőbb ajánlatokkal – átcsábítsák őket a versenytársaiktól. Ez utóbbin persze ismét az ügyfelek nyerhetnek.

Több országban is ez a módi

Nem Lengyelország az első, ahol bevezették a prepaid SIM-ek kötelező regisztrációját, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, a szükebb régiónkban pedig rajtunk kívül Bulgáriában és Szlovákiában is ez előírás. Magyarországon egyébként a prepaid-kártyák bevezetése óta kötelező a személyi adatok megadása.

A témával kapcsolatban megkerestük a mobilszolgáltatókat és a hírközlési hatóságot (NMHH) is. Utóbbinál elmondták, hogy az operátorok eddigi gyakorlatát elegendőnek és megfelelőnek tartják. Éppen ezért nem is tartják indokoltnak a további szigorítást annak ellenére, hogy a prepaid SIM-et eredetileg regisztrált felhasználója anonim módon bárkinek továbbadhatja.

A szolgáltatók közül a Magyar Telekom kommunikációs igazgatóságától kaptunk részletesebb választ. Az operátornál kizárólag megfelelő azonosítást követően van lehetőség előre fizetett (Domino) szolgáltatásra szerződést kötni.

A regisztráció kötelező az úgynevezett quick prepaid, azaz "polcról levehető" termékek esetében is, ilyen a Domino Quick és NetQuick, melyek benzinkutakon, újságárusoknál és más kiskereskedelmi üzletben vásárolhatóak meg. Az utóbbi típusú SIM kártya aktiválásához fel kell hívni egy az azonosításra megadott telefonszámot, ahol az ügyfélnek meg kell adnia adatait. A Telekom előbb a Belügyminisztérium adatbázisában ellenőrzi azokat, majd levélben küld adategyeztető kódot az ügyfélnek. A szolgáltatás onnantól teljes körű, amikor az ügyfél ezt a kódot visszaküldi aztán a szolgáltatónak.

A MOL Mobile-nál és Blue Mobile-nál 2014-ben vezették be ezt az azonosítási módszert. A saját quick prepaid termékek egyébként már korábban is regisztrációkötelesek voltak, de 2013 novembere óta szerződést is kell kötnie a prepaid SIM-et vásárló ügyfélnek.

Mobilitás

CIO Hungary 2025: hogyan válhat veszélyessé egy félrenevelt MI?

Beszámolónk harmadik része a 16. CIO Hungary konferencia második napjáról, ahol a stresszes témák mellett a stresszcsökkentésről is sokat megtudhattunk.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.