A három éve működő szerződéses félvezetőgyártó maradék tulajdonrészéből is kivásárolta az AMD-t, így a piac harmadik legnagyobb független szereplőjévé válik.
A Globalfoundries az AMD chipgyártási tevékenységének 2008-as leválasztását követően jött létre, és jelenlegi formájában már több mint három éve működik. Az AMD kezdetben a vállalat 44,4 százalékos tulajdonosa volt, 55,6 százalékát pedig az Abu-Dzabi székhelyű Advanced Technology Investment Company (ATIC) jegyezte. Az egykori anyavállalat részesedése különféle tranzakciók és a Chartered Semiconductor 2010-es felvásárlásának nyomán folyamatosan csökkent a Globalfoundriesban, és márciusra már csak 8,8 százalékon állt, de a gyártó az AMD bizonyos termékeinek gyártásában végig kizárólagosságot élvezett.

Mindenki elégedett  Vasárnap kiderült, hogy a felek most szakadnak el véglegesen egymástól, miután az ATIC kivásárolta a maradék kisebbségi üzletrészt is, bár a fennálló szerződések hatályon kívül helyezése összességében az AMD-nek kerül majd pénzébe, ide értve a feldolgozott waferek árazásának ismételt újratárgyalását is. A megegyezés a Globalfoundries közleménye szerint annak a hosszú távú tervnek a beteljesedése, amelynek célja a gyártó függetlenné tétele volt, de az AMD hosszú ideje tartó átalakulásának is fontos állomása.



Bár a korábbi üzlettársak továbbra is stratégiai partnerként kezelik egymást, az AMD-t nem csak tulajdonrészének folyamatos értékcsökkenése feszélyezhette, de a különféle gyártási nehézségek is közvetett költségekkel terhelték a vállalatot. Bár a Globalfoundries egyetlen negyedév alatt 80 százalékkal növelte a 32 nanométeres technológiával készülő lapkák termelését, kétségtelen, hogy az AMD számára sokkal nagyobb rugalmasságot jelent, hogy kibővültek lehetőségei a gyártás kiszervezését illetően. Például az ugyancsak problémás 28 nanométeres integrált APU-k tekintetében, amelyek egy részét az AMD szóvivője szerint a Taiwan Semiconductor Manufacturing szállítja majd.

Nagyra törnek  Az immár független Globalfoundries ugyancsak ügyfélkörének bővülésére számít. A gyártó még januárban jelentette be, hogy 3 milliárd dolláros tőkebefektetéssel bővíti szingapúri, németországi (képünkön) és egyesült államokbeli üzemeit. Ugyancsak januárban indult be a termelés a vállalat új New York-i egységében, ahol egy friss megállapodás értelmében az IBM számára gyártanak majd felsőkategóriás chipeket. A cég aktuális közleménye kiemeli az ARM-mal való partnerség eredményeit, amelynek nyomán tavaly az első, 2,5 gigahertzes órajelű Cortex-A9 mobilprocesszorok is megszülettek.

Szervergyártót vásárol az AMD
Van az a pénz: az év legnagyobb IT felvásárlásai

Minden tizedik embernek mennie kell a Teslától

Hamarosan több mint tizennégyezer embernek kell új állás után néznie világszerte.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.