Legalábbis az aggódó befektetők így értelmezik az Alibaba korábbi vezetője, Jack Ma lemondását, aki nélkül egy kibővített létszámú igazgatótanácsot sem tartanak alkalmasabbnak a központi döntések ellenőrzésére.

A SoftBank Group hétfői közleménye szerint az Alibaba társalapítója és korábbi vezetője, Jack Ma távozik a japán konglomerátum igazgatótanácsából. A SoftBank a tervek szerint június végi közgyűlésén három új tag kinevezését is javasolni fogja a testületbe, köztük a csoport jelenlegi pénzügyi igazgatóját és a tokiói Waseda Business School egyik professzorát, aki a tizenhárom fősre bővített igazgatótanács első női résztvevője lenne.

Ez utóbbi a beszámolók alapján válasz lesz az aktivista befektetők, például az Elliott Management elvárásaira, akik azt sürgetik, hogy a SoftBank növelje a tanács diverzitását, és egy külön albizottságot is látrehoznának a Vision Fund alap felügyeletére. A világ jelenlegi legnagyobb, több mint 100 milliárd dolláros technológiai befektetési alapja a várakozások szerint már a harmadik egymást követő negyedévben fog veszteséget jelenteni.

Ez egyben azt is jelenti majd, hogy a SoftBank működése csoportszinten is rekord veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni. Ahogy április közepén írtuk, a legmeghatározóbbnak tartott japán technológiai vállalkozás az előző, stabilan nyereséges pénzügyi évét követően a legutóbbi időszakban már komoly mínuszban volt, köszönhetően a Vision Fund 16,5 milliárd dollárosra becsült negatívumának – ilyesmire pedig 15 éve először kerül sor.

Senki sem örül, hogy elmegy a befolyásos külsős

Azt már a SoftBank alapító vezérigazgatója, Szon Maszajosi is elismerte, hogy a gyászos helyzet a komolyabb befektetések elhibázott értékelése miatt állt elő. Bár az értékcsökkenésekben utóbb komoly szerepe volt a koronavírus-járványnak is, ami megfektette például az Uber üzletét, a Softbank mások mellett óriásit bukott a lufinak bizonyult WeWork befektetésen, és több kínai startupról is kiderült, hogy nem lesz belőle az Alibabához hasonló siker.

Az időközben világszinten is gyorsan és nagyra hízott kínai vállalatban ugyanis a korai befektetés rengeteg pénzt hozott a SoftBanknak, amely idén februárban még mindig az Alibaba több mint 25 százalékos tulajdonosa volt. Ezt a sikeres dobást azonban nem igazán volt képes azóta sem megismételni, és a rossz döntések miatt a csoport Szon kezében összpontosuló, erős központi irányítását (top-down menedzsment) is egyre több kritika éri.

Visszatérve küszöbön álló Jack Ma távozására, a kommentárok olyan véleményeket idéznek, amelyk szerint a SoftBank alapítójával hosszú ideje jó kapcsolatban lévő kínai üzletembert tekintették a "józan ész hangjának" a japán konglomerátum vezetésében. A Reuters beszámolója szerint pédául a kibővített létszámú igazgatótanács sem feltétlenül lesz alkalmas rá, hogy érdemben ellenőrizze a vezérigazgató döntéseit, megakadályozva a következő WeWork üzletet.

Jack Ma, aki az Alibabát 1999-ben szó szerint a saját lakásából indította el társaival együtt, már 2018-ban bejelentette tavaly szeptemberi visszavonulását a kínai online óriásvállalat elnöki székéből, és ez év végén az irányító testületből is kiszáll. Az eredetileg angoltanár végzettségű Ma ismét az oktatásra koncentrálna, multimilliomosként persze egészen más léptékben, ennek az elköteleződésnek pedig a következő lépése lenne SoftBanknál betöltött pozíció feladása.

Jelenleg abból élnek, hogy hétvégén zárva tartanak

Vele rövid idő belül már a második magas szintű technológiai vezető hagyja el a testületet, miután az előző év végén Janai Tadasi, a japán Fast Retailing (Uniqlo) alapító vezérigazgatója is távozott. Az igazgatótanácsban mindennek nyomán szinte kizárólag a SoftBank belső szereplői és Szon Maszajosi bizalmasai maradnak, részben ide értve a szaúdi állami vagyonalap vezetőjét is, aki a Vision Fund legnagyobb külső támogatóját irányítja.

A SoftBank egyébként a személyi változásokról szóló közlemény mellett egy másik bejelentést is tett azzal a programmal kapcsolatban, amit az év elején hirdetett meg összesen 41 milliárd dollárnyi eszközállomány pénzzé tételére. A csoport a befolyó összegekből a hitelállományát csökkentené és saját részvényeket vásárolna vissza, amit április végére 250 milliárd jen, vagyis nagyjából 2,3 milliárd dollár erejéig már véghez is vitt.

A mostani közlemény alapján az igazgatótanács jóváhagyta a következő, 500 milliárd jenes csomagot a 2500 milliárd jenes részvényvisszavásárlási akcióban, amivel a zuhanó technológiai befektetésekkel szemben próbálják ellensúlyozni a SoftBank árfolyamát. A készpénz előteremtéséről szólva a legtöbben az Alibaba részvények egy részének eladására számítanak, ami ebben a pillanatban a SoftBank portfóliójának legértékesebb része.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.