Hamarosan beszédfelismerő szoftver írja le a digitális diktafonra rögzített jegyzőkönyveket a magyar bíróságokon.

Kazettás magnó helyett digitális diktafonokat, gépírók helyett pedig hamarosan beszédfelismerő szoftvert alkalmaznak a magyar bíróságokon – írta meg a Magyar Idők. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) tájékoztatása szerint ez is része a 2015-ben indult infrastruktúra-fejlesztésnek. A hagyományos kazettás magnókat egy tavaly indított program keretében cserélik le. A fejlesztés részeként minden bíróságon kialakítanak távmeghallgatásra alkalmas helyiségeket.

A bírósági munka hatékonyságán sokat javíthat – és a határidők betartását is segítheti –, hogy a határozatok és a jegyzőkönyvek írásba foglalását a jövőben beszédfelismerő program segíti, amely a diktafon által rögzített szöveget azonnal szerkeszthető szöveggé alakítja. A beszédfelismerő szoftvert egy 2016-ban kezdődött teszt alapján választották ki két versenytárs közül. A beszerzést a bíróságok saját költségvetési forrásból finanszírozzák.

Nem kell átutazni a fél országon

Az ügyfelek a legjelentősebb változás a tárgyalótermi kép- és hangrögzítés, valamint a távmeghallgatás országos szintű bevezetése. Az idén 72 olyan bírósági végpontot alakít ki a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. a Viki projekt keretében, amely lehetővé teszi a tanúk és vádlottak meghallgatását távolból. Így az ország egyik végében lakónak sem kell átutaznia az országot, hogy a másik végében zajló perben meghallgassák. További 112 tárgyalóteremben pedig az OBH belső Via video projektjének részeként szerelnek fel távmeghallgatási eszközöket. Az OBH idővel valamennyi tárgyalótermét fel akarja szerelni ilyen eszközökkel - írja a kormányzati témákban rendszerint jól értesült napilap.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.