Bár az év eleji zuhanás kicsit mérséklődött, ismét jelentősen visszaesett a tabletek globális értékesítése.

Nem sokat változott a tabletpiac az elmúlt hónapokban. Az IDC friss jelentése szerint éves összevetésben több mint 12 százalékkal fogyott kevesebb eszköz az idei második negyedévben. Igaz, ez még mindig jobb, mint az első negyedév közel 15 százalékos buktája.

Rossz idők járnak

Az amerikai piackutató összeállítása szerint áprilistól június végéig 38,7 millió táblagépet adtak el, ami jócskán elmarad a tavaly ilyenkor produkált 44,1 milliótól. Az elmaradás aránya még nagyobb lett volna, ha az IDC nem számolná ehhez a kategóriához a 2-az-1-ben gépeket, amelyek lecsatolható billentyűzetüknek köszönhetően tabletként és teljes értékű notebookként egyaránt működhetnek. A hibrid rendszerek iránti kereslet nemhogy csökkenne, hanem fokozatosan nőni is tud, ami összességében jótékonyan tompítja a teljes szegmens utóbbi években tapasztalt zuhanását.

 

Táblagéppiac 2016/Q2
Create your own infographics

 

Ha operációs rendszerek szerinti bontásban vizsgáljuk az eredményeket, akkor jól látszik, hogy a Surface modellekkel időben kapcsoló Microsoftnak sikerült meglovagolni egy felfelé ívelő hullámot. Bár még mindig az Android uralkodik a maga 65 százalékos jelenlétével, mind az iOS (26%), mind a Windows tudott hozni kicsit a Google oprendszerén.

Vesztett a Samsung és a többiek

A szállítók versenyében az élen nem volt változás, de az iPadek "mindössze" egyszámjegyű visszaesése elég volt ahhoz, hogy az Apple leszakítsa magáról az eladásai közel negyedét elvesztő Samsungot. Ráadásul az Apple-nél is megjelentek a drága 2-az-1-ben változatok, ami a kevesebb értékesített példányszám ellenére bevételnövekedést eredményezett a legutóbbi pénzügyi negyedévben.

A közvetlen éllovasok mögött elég szoros a küzdelem. Most éppen a Lenovo tudott a harmadik lenni, míg őt követi a szintén kínai Huawei, illetve a korábbi termékeivel az IDC mércéjét meg nem ütő, így most hihetetlen növekedési számokat produkáló Amazon.

A Samsung mellett a kisebb gyártók tekinthetők az időszak nagy veszteseinek. Az egyéb kategória ugyanis hasonlóan az első negyedévhez, most is masszív, a globális átlagot messze alulmúló mínuszokat produkált. Azaz a táblagépes szektor a zsugorodás közben egyre koncentráltabbá válik.

Mobilitás

Suttyomban indított új appot a Meta

Az egyelőre csak az USA-ban elérhető Forum a facebookos csoportokra támaszkodva építene egy működésében a Redditre hajazó külön platformot.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.