A kínai gyártó az amerikai szankciók ellenére komoly fejlesztésekkel igyekszik meghatározó márka maradni a mobilos szegmensben.

Több csúcskategóriás termékkel frissíti konzumer piacra szánt elektronikai eszközeinek portfólióját a Huawei. A vállalat hazai terepen, azaz Kínában mutatta be az újdonságokat, amelyek a tervek szerint hamarosan Európában is elérhetők lesznek. Az okostelefonos arzenál két modellel bővül, de új notebook, okosóra és füllhalgató is szerepelt a csütörtöki bemutató programjában.

Karcsú teremtés

Talán mind közül a legérdekesebbnek a Mate X3 mobil ígérkezik, amely igencsak impresszív fizikai mutatókkal bír ahhoz képest, hogy két képernyővel felszerelt, hajlítható telefonról beszélünk. A modell egy 6,4 hüvelykes külső kijelzővel rendelkezik, széthajtva pedig munkára fogható a 2224x2496 képpontos, 7,85 hüvelykes belső képernyő.

A telefon ennek ellenére meglepően könnyű, mindössze 239 grammot nyom, amihez szépen passzol kihajtott állapotban alig 5,3 mm-es vastagsága (amit így inkább vékonyságnak kellene hívni). Összehasonlításképpen: mindkét szám kisebb, mint amennyit például a Galaxy Z Fold 4 tud felmutatni. A Samsung hajlítható készüléke 263 gramm, kibontva pedig 6,3 mm széles.

A vállalati tájékoztató szerint a Mate X3 szabadon álló zsanérral rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy a telefont különböző szögekben (például 90 fokban) meghajtva is lehet használni. Kamerák szempontjából a ma már alapvetőenk számító 1+3-as elosztással van dolgunk. A 8 megapixeles előlapi kamera mellett a túloldalon egy 50 megapixeles fő kamera, egy 13 megapixeles ultraszéles kamera és egy 12 megapixeles, periszkóp stílusú telefotó kamera teszi teljessé a palettát.

Érdemes még kitérni a készülék IPX8-as minősítésére. Ez alapján a mobilt akár egy méterrel is a víz alá nyomhatjuk minden káros következmény nélkül, ami hajlítható telefonoknál kifejezetten szokatlan képesség.

És a többiek

A csütörtöki premieren debütált ezen kívül a P60 Pro okostelefon, a MateBook X Pro notebook, a WATCH Ultimate okosóra és a FreeBuds 5 vezeték nélküli fülhallgató is. A Huawei azt tervezi, hogy az új termékek hamarosan Európában is elérhetőek lesznek. Az itteni bemutatót május 9-én, Münchenben tartja a gyártó. Akkor derül majd ki, hogy pontosan mikor kezdődik az új okostelefonok és a MateBook X Pro notebook európai értékesítése.

Konzumer tech

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.