A japán védelmi tárca vizsgálja, hogy a vállalatot még év elején ért kibertámadás következtében kikerültek-e kényes katonai fejlesztésekkel kapcsolatos információk.

A Mitsubishi Electricnél idén januárban fedezték fel egy komoly adatlopási akciót. Bár részleteket nem árultak el, annyi kiderült, hogy a belső vizsgálat alapján a cég több telephelyén és a vezetőség irodájában is illetéktelen hozzáférés történhetett. A cég akkor azt közölte, hogy az érintett számítógépek és szerverek nem tartalmaztak különösen érzékeny információkat, így sem hadászati jellegű, sem az ország elektromos-, illetve vasúthálózatával kapcsolatos adatok nem kerülhettek illetéktelen kezekbe. A vállalat közleménye szerint "csak" személyes adatok és más jellegű bizalmas céges információk kerültek házon kívülre. Az akcióval első körben kínai hekkercsoportokat hoztak összefüggésbe.

Alaposan megvizsgálják

A fentiek nem különösebben nyugtatták meg a kormányzatot. A védelmi minisztérium szerdán hivatalosan is megerősítette, hogy vizsgálat folyik az ügyben, melynek célja kideríteni, hogy a támadók hozzájuthattak-e szigorúan titkos katonai információkhoz. Ez leginkább egy éppen fejlesztés alatt álló új, szuperszonikus sebességgel bíró rakétával kapcsolatban merült fel aggályként. A legújabb generációs védelmi eszközt leginkább a Japán központi részétől távol eső szigetekre tervezik telepíteni, némileg ellensúlyozva a szuperhatalmi álmokat dédelgető Kína egyre hangosabb csörtetését a régióban. Ennek fényében érthető, hogy a védelmi tárcánál szeretnék biztosra venni, hogy nem olvasgatják a fegyver dokumentációjat Pekingben.

Helyi médiértesülések szerint a gyanú egyébként egy korábbi tender miatt merült fel, amin több más potenciális beszállítóval együtt a Mitsubishi is indult. Utóbbi ugyan nem nyert a kiírásban, de a pályáztatáshoz szükséges dokumentumáramlás alapot adhat a kényes információk kiszivárgására.

A Mitsubishi részéről a minisztérium bejelentésére csak annyit közöltek, hogy már februárban tájékoztatták a kormányzatot a lehetséges adatszivárgási ügyről, amelyben többek között kb. 8000 ezer ember személyes információi kerülhettek illetéktelen kezekbe. A cég további együttműködéséről biztosította a hatóságokat, egyben ígéretett tett biztonsági politikájának további erősítésére.

A vállalat esete egyébként egyáltalán nem példa nélküli. Csak idén kibertámadás áldozata lett az NEC, a Pasco és a Kobe Steel is. És hogy mi a közös a felsoroltakban? Mind a japán védelmi minisztérium beszállítói.

Biztonság

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.