Együttműködési megállapodást írt alá a Vezető Informatikusok Szövetsége és a Corvinus Egyetem. A képzésben és a kutatásokban is együttműködnének.

Együttműködési megállapodással formalizálta mintegy évtizedes kapcsolatát a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége és a Budapesti Corvinus Egyetem. A megállapodást az egyetem részéről Dr. Szabó Lajos György rektorhelyettes és Dr. Fehér Péter szakirányú továbbképzésekért és executive programokért felelős dékán, a szövetség részéről pedig Fritsch Róbert elnök, a Fővárosi Vízművek informatikai vezetője írta alá.

Az együttműködés célja a hazai informatikai, azon belül is gazdaságinformatikus és informatikai vezetői utánpótlás fejlesztése, illetve a szakma és tudományterület elismertségének növelése és népszerűsítése, írja az egyetem és a VISZ közös közleménye.

"A gyorsan változó informatikai területen kiemelten fontos, hogy hallgatóinknak – alap-, mester- vagy akár a vezetőképzés területén – naprakész gyakorlati ismereteket, jó példákat és vállalati gyakorlatokat mutathassunk meg. Ez az együttműködés biztosítja a gyakorló szakemberek aktívabb bevonását mind az oktatási folyamatokba, mind pedig a kutatási együttműködésekbe" – idézi a közlemény Fehér Pétert.

Fritsch Róbert szerint a megállapodás a VISZ számára is kiemelt jelentőségű: segíti az oktatási ágazat és a piac közötti híd erősítését. "A Szövetségtől delegált előadók át tudják adni a hallgatóknak informatikai vezetőként szerzett gyakorlati tapasztalataikat, ezáltal a hallgatók már a képzés ideje alatt látják, hogy az egyetemen szerzett tudást miként tudják majd hasznosítani a munkaerőpiacon" – mondta a VISZ elnöke.

Ad hoc előadásokból közös programok

A gazdasági informatikus szakon korábban is tartottak a VISZ tagvállalatainak informatikai vezetői előadásokat. Mint Fehér Péter dékán lapunknak mondta, az egyetem ezt szerette volna rendszeressé tenni és kiterjeszteni. A szövetség a gazdasági informatikusok alap- és mesterképzésébe is bekapcsolódik. Emellett a posztgraduális képzések (informatikai menedzser, üzleti adatelemző, fintech menedzser) oktatási programjába is be szeretnék vonni a szervezet tagjait. A megállapodás értelmében közösen dolgoznak a képzések fejlesztésén és a gyakorlati szakemberek képzésekbe történő bevonásán.

Az oktatás mellett fontos terepe lesz az együttműködésnek a közös kutatás. Amellett, hogy az egyetem vállalja az egyetemi tapasztalatok, kutatási eredmények megosztását a hazai vezetői informatikusok közösségével, távlatilag közös, akár nemzetközi kutatási programok indítása sem elképzelhetetlen, mondta Fehér Péter.

(A címlapképen balról jobbra: Szabó Lajos György rektorhelyettes, Fehér Péter dékán és Fritsch Róbert VISZ-elnök.)

Közösség & HR

Bűncselekmények gyanújával készült feljelentés a KRÉTA-rendszer ügyében

A 2019-ig visszatekintő kormányzati átvilágítás "gyanús mintázatot" talált, ennek nyomán pedig 40 oldalas feljelentés készült a KRÉTA, a Neptun és az állami iratkezelők 100 milliárd forintot is meghaladó kifizetésit illetően.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.