Az OpenAI még 2021 elején mutatta be az a képgeneráló modelljét, amelyet a szürrealista Salvador Dalíról és a Pixar robotkarakteréről neveztek el. A kettő egyesítéséből született DALL-E mindkét névadóhoz hű, hiszen mesterséges intelligenciaként (MI) művészi alkotásokat állít elő. A kutatólaboratórium munkatársai alig egy évet követően most álltak elő a rendszer második generációjával, amely természetesen több szempontból is felülmúlja a korábbi modell képességeit.
DALL-E 2 elődjéhez hasonlóan szöveges beviteli adatok alapján próbál az utasításoknak megfelelő képet alkotni. Megadható, hogy kik, mik szerepeljenek a kreált jeleneten, illetve az is, hogy milyen stílusjegyeket hordozzon az alkotás. Az új változat sokoldalúbb és nagyobb felbontású képeket tud készíteni.
DALL-E 2 megoldása "egy másik dimenzióra nyíló tál levesre" barlangrajz stílusban
Az új verzióval lehetőség van arra is, hogy egy meglévő képen végeztessünk el kisebb, vagy éppen nagyobb változtatásokat a modellel. A program a meglévő keretek között, azaz a fényhatások, árnyékolás figyelembevételével igyekszik odavarázsolni a kért elemeket, természetesen stílusba illeszkedően. Valahogy így:
Az eredeti kép (fent) és a két, kutyával dúsított mesterséges változat
Az algoritmust egy 3,5 milliárd paraméteres modell működteti, amelyet számtalan, az internetről származó képpáron és feliraton képeztek ki. A szoftver így megtanulja a kapcsolatot a vizuális fogalmak és a leíró szöveg között. A digitálisan létrehozott képek felbontásának növelésére egy külön 1,5 milliárd paraméteres modellt használ. A DALL-E 2 a diffúziónak nevezett folyamat segítségével generálja a képeket, ahol véletlenszerű pontokból álló mintázatokat adnak hozzá és változtatnak, miközben megpróbálják hozzáigazítani a képet egy adott stílushoz.
Bár az újabb modell sok szempontból meghaladja elődje kvalitásait, de a példák alapján még mindig küzd a bonyolultabb jelenetek finomabb részleteinek előállításával.
Kísérleti fázisban
A DALL-E 2 egyelőre kutatási fázisban van, ezért az OpenAI egyenlőre nem teszi elérhetővé API formájában. A vállalat ugyanakkor közölte, hogy "a mesterséges intelligencia felelősségteljes fejlesztésére és alkalmazására irányuló erőfeszítések részeként a felhasználók egy kiválasztott csoportjával" vizsgálja a DALL-E korlátait és képességeit.
A potenciális károk, például az előítéletesség megjelenésének minimalizálása érdekében a csapat igyekezett megtisztítani az adathalmazt: eltávolítva a valódi emberekről készült fotókat, fegyvereket, horogkereszteket és így tovább.
Felhőköltségek optimalizálása a EURO ONE Számítástechnikai Zrt.-vel
Hogyan lehet költségoldalon megteremteni az egyensúlyt a különböző felhős konstrukciók között?