Mindenki a zavarosban halászik ■ A válaszadók több mint háromnegyed vallotta be: saját intézményük kiemelt felhasználói korábban bizonyíthatóan, vagy nagy valószínűséggel kikapcsolták, illetve módosították az ellenőrzési folyamatokat, hogy megváltoztassanak fontos adatokat, majd visszaállították a felügyeletet a nyomok eltüntetésére. Ennél is többen nyilatkoztak úgy, hogy dolgoznak szervezetükben olyanok, akik mások hitelesítési adataival visszaélve jutottak magasabb jogosultsági szinthez, illetve kijátszották a feladatkörök szétválasztására hozott szabályokat.
A kutatás eredményei szerint azért ennyire elterjedt jelenség a belső visszaélés, mert sok vezérigazgató és felső vezető nem tartja kiemelt szervezeti feladatnak ezek megakadályozását. A válaszadó szervezetek mindössze 16 százalékánál ismerték fel a vezérigazgatók és egyéb felső vezetők, hogy a belső visszaélések kiemelten magas kockázatot jelentenek.
Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló
Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?