A Yettel ügyfélköre majdnem kétszer annyi adatot mozgatott meg mobilneten, mint egy évvel korábban. Egy már nyugdíjba igyekvő szolgáltatás pedig új erőre kapott szilveszterkor.

Rövid ünnepi összefoglalóval jelentkezett az év elején a Yettel. A telekommunikációs szolgáltó saját adatai szerint a karácsonytól január elsejéig tartó időszakban az ügyfelek alaposan megdolgoztatták a hálózati infrastruktúrát.

Az egy évvel korábbi hasonló időszakkal összehasonlítva a mobilnetes adatforgalom 89 százalékkal nőtt, amit a vállalat részben a korlátlan adatcsomagoknak, illetve az otthoni internetmegoldások térnyerésének tulajdonít.

Hosszabbra nyúltak a beszélgetések

A Yettel ügyfelei december 24-én indították a legtöbb hanghívást, de a leghosszabb telefonbeszélgetések december 25-én zajlottak. A karácsonyi hívások átlagos hossza összességében 5 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Adatforgalomban a teljes ünnepi időszakot vizsgálva december 26-a, és január 1-e volt a két legforgalmasabb nap, az éves alapon közel kétszeres mennyiségű forgalom számszerűleg közel 20 millió gigabájtnak felel meg. A növekedés dinamikája messze meghaladta a korábbi évekre jellemző 30 százalék körüli szintet. Mindezt a vállalat többek között az egyre inkább elérhető, korlátlan adatforgalmat biztosító mobiltarifák, illetve a mobilnet-alapú otthoni szolgáltatások népszerűségének tulajdonítja.

Váratlan feltámadás

A jelentés talán legérdekesebb elemét az SMS-forgalom alakulása adja. A fentebb emlegetett korlátlan tarifák és a szinte minden ügyfél által használt csevegőszolgáltatások világában ugyanis azt hinné az ember, hogy nem sok babér terem az immár ősrégi platformnak számító rövid szöveges üzeneteknek. Ehhez képest meglepő, hogy most szilveszterkor 8 százalékkal több SMS-t küldtek egymásnak a felhasználók, mint 12 hónappal korábban.

Összességében azonban ez a pillanatnyi erősödés sem tudta megfordítani az általános trendet: a teljes ünnepi időszakban 5 százalékos csökkenést könyvelhetett el ez a kommunikációs forma a Yettel ügyfelei körében.

Konzumer tech

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.